Létrehozva: 2016.03.24.

Megnőtt a húsimádó Dárdai étvágya, nézd, mit választott!

Berlinben is evés közben jön meg az étvágy. Dárdai Pált egy tesztnek vetették alá, az eredmény egyáltalán nem meglepõ.

Elhalmozták hússal Dárdai Pált. A Hertha Berlin focicsapatának magyar vezetőedzője sosem titkolta, hogy szereti a finom falatokat. Nemrég gulyáslevest főzött a játékosainak, majd azzal dicsekedett, hogy egy "fél disznót" hozott neki az édesapja. Most a www.sport1.de stábja állította teszt elé a német élvonalban harmadik, azaz BL-indulást érő helyen álló gárda trénerét.

Dárdai elé három tányért tettek. A bélszín a Bajnokok Ligáját jelképezte, a sonka az Európa-liga-indulást, míg a virsli azt, hogy végül nemzetközi kupaszereplés nélkül marad a Hertha. A szakember elismerte, mindhárom hús finom lehet, ám ő mégis választott.

A szezon előtti célunkat elértük, bennmaradunk. Megjött az étvágyam, ezért most a bélszín esne jól. Egész Berlinnek nagy ünnep lenne a BL-szereplés

- mondta Dárdai.

A Hertha jelenleg négypontos előnnyel áll a BL-csoportkört garantáló harmadik helyen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét