Létrehozva: 2020.11.14.

Nego most lett igazán magyar

A franciák lemondtak róla, nálunk hős lett a Fehérvár focistája.

A párizsi születésű, guadeloupe-i származású Nego Loic hét éve él Magyarországon, 2019 februárja óta magyar állampolgár, de szeptemberben még maga sem hitte volna, hogy ott lesz a 2021-es foci-Eb-n. Ekkor jött a váratlan fordulat, s csütörtökön a 88. percben már ő egyenlített az Izland elleni pótselejtezőn. A meccset végül Szoboszlai Dominik góljával nyertünk meg 2-1-re.

Fotó: Réti Zsolt

De miért is mondtunk le korábban a már magyar Negóról?

Nos, a Mol Fehérvár focistája utánpótlás-szinten játszott a francia válogatottban, 2010-ben Európa-bajnok is lett többek között a Barca-sztár Antoine Griezmann társaságában. A nemzetközi szabály pedig kimondta, hogy aki korosztályos szinten viselte egy ország mezét, az “nem igazolhat” át máshova. Vagyis hiába álmodtunk arról, hogy címeres mezt ölthet az NB I egyik legjobb labdarúgója. Ő a francia nemzeti csapatnak nem kellett, magyar pedig a szabályok miatt nem lehetett.

“Franciaország a hazám, de Magyarország az otthonom” – nyilatkozta 2019 februárjában, amikor megkapta az állampolgárságot. Ekkor már lemondott a válogatottságról, de idén október elején változott meg minden. Csányi Sándor MLSZ-elnök javaslatára enyhítette a szabályt a FIFA: Nego azonnal bekerült a magyar keretbe, s Bulgáriában már játszott is.

Fotó: MTI

Izland ellen csereként állt be, s a 88. percben meg is szerezte az első gólját. Örömében a címert csókolta, üvöltött a kamerába, egy csapásra magyarok millióinak kedvence lett. Ekkor már nem számított, hogy magyarul sem tud, Nego mostantól a magyarok hőse, s jó eséllyel ő is ott lehet az Európa-bajnokságon. Ezt neki is fel kell még dolgoznia.

Nego gólja Izland ellen

„Hosszú évek óta ott vagyok a családommal, itthon érzem magam. Nem is igazán tudom leírni, mit érzek. A gól előtt szóltam Nikolicsnak, mert láttam, hogy én jobb helyzetben vagyok, amikor hozzám került a labda, már csak arra koncentráltam, hogy gól legyen belőle. Sikerült. Nagyon tisztelem a magyar címert, igazán remélem, hogy az emberek büszkék erre a csapatra” – mondta az M4 Sportnak Nego, aki a lefújás után is hosszú percekig zokogott.

Nem csoda, a játékos élete első felnőtt tornájára készül, azok után, hogy a 2018-as Eb-n még tévében szurkolt a világbajnok franciáknak, jövőre már ellenük lép pályára a Puskás Arénában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt