Létrehozva: 2018.08.01.

Nehéz helyzetbe került Babos Timi: barátnője fordult ellene

Párospartnere alaposan ráijesztett a magyar teniszsztárra. Kiderült, melyikük a jobb.

Babos Tímea párostársa, egyben barátnője, a francia Kristina Mladenovic legyőzésével a legjobb 16 közé jutott a kaliforniai San Joséban zajló, 799 ezer dollár (220 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán. Máskor, egymás oldalán küzdve bárkit képesek legyőzni, most azonban szembekerültek egymással. A fura helyzetben a 8. helyen kiemelt magyar klasszis az első szettben 1:3-ról fordított, s végül 1 óra 23 perc alatt 6:4, 6:2-re győzött.

Nyilván nagyon nehéz volt Kiki ellen játszani: jó barátnők és párostársak vagyunk,

természetesen jól ismerjük egymás játékát. Örülök a játékomnak, hiszen brékhátrányból jöttem vissza, mentálisan erős tudtam maradni ezen a meccsen. Kifejezetten örülök ennek! A nagy meleg, a nehéz körülmények ellenére elég jól mozogtam, fizikailag jól bírtam.  Örülök, hogy így tudtam visszajönni egy kisebb szünet után. Várom a következő meccset, amely csütörtökön lesz"

- idézte a hivatalos honlapján megjelent meccsbeszámoló Timit, aki az egyéni világranglistán 38., párosban pedig világelső - Mladenoviccsal idén megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot.

San Joséban a következő ellenfele a görög Maria Szakkari (49.) lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét