Létrehozva: 2019.07.10.

Példa a Fradi előtt, Lipcsei Péter örömmel emlékszik a bolgárokra

A Ferencvárosnak szerda este a Ludogorec jelenti az elsõ akadályt a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Habár az utóbbi 28 év során némileg átalakultak az erőviszonyok a nemzetközi futballban, egy valami nem változott: a bolgárok lebecsülik a magyar klubcsapatokat. A Ludogorec tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjében ugyanúgy félvállról vette a Vidit, mint ahogy a Levszki Szófia 1991-ben a Fradit a KEK-ben. Mindkét bolgár csapat pórul járt, meccset sem tudtak nyerni.

Az FTC 1991. szeptember 18-án 3-2-re nyert Szófiában, míg a két héttel későbbi budapesti visszavágón 4-1-re győzött és továbbjutott. Lipcsei Péter mindkét találkozón remekelt, és a %RIPOST%-nak elmondta, a mai napig emlegeti a szófiai mérkőzést:

„Nyilasi Tibi volt az edzőnk, és előre szólt, hogy a Levszki agresszív csapat. Így is volt, ütöttek-vágtak minket. Próbáltunk saját magunkkal foglalkozni, nem pedig a körülményekkel. Számomra különleges meccs volt, mert addig emberfogót játszottam, de

ezen a mérkőzésen, karrierem során először, feljebb kerültem a középpályára. Jól sikerült, mert Szófiában és Budapesten is két-két gólt rúgtam.

Lipcsei úgy véli, ha a Ludogorec lebecsüli a Fradit, akkor szerda este ugyanúgy pórul járhat, mint tavaly a Vidi ellen.

„A Vidinek óriási szerencséje volt az első meccsen a Ludogorec otthonában, mert a bolgárok lekezelték a fehérváriakat. Bár most is így lenne, és a Fradit szintén félvállról vennék, mert azt kihasználhatná a csapat! Ezzel együtt nagyon nehéz mérkőzés lesz, de szurkolok a Fradinak!"

A Ferencváros-Ludogorec Bajnokok Ligája-selejtezőt szerdán 20 órakor játsszák. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét