Létrehozva: 2016.03.18.

Pizza vagy koktél? Vettel autóján poénkodnak

Maaargit, nooormális? A Forma-1 négyszeres világbajnoka az idei versenygépének is nõi nevet adott. Nem úszta meg ugratások nélkül.

Lewis Hamilton trónfosztására készül Sebastian Vettel, aki idén sem szakít a saját hagyományaival: miként korábban a Toro Rossónál és a Red Bullnál, a Ferrarinál is minden évben női névre kereszteli az aktuális versenyautóit. Rótta már a köröket többek között Buja Lizával, Lármás Mandyvel és Éhes Heidivel is, most pedig Suzie és Éva után nemes egyszerűséggel Margheritának nevezte el a legújabb vörös szerelmét (a nem leánykori neve hivatalosan Ferrari SF16-T).

Volt csapattársa, az örökké jókedvű Daniel Ricciardo egy sajtótájékoztatójukon nem is állta meg, hogy ne viccelődjön a névválasztással. Fölvetette, hogy nyilván a Margarita koktél adta az ihletet, de amikor Vettelt a valós okokról kérdezték, az ausztrál közbekotyogott:

„Az egy pizza” – mondta mókásan grimaszolva Ricciardo, mire Vettel komolyra vette a figurát:

Inkább az a kérdés, hogy a pizzát miért nevezték el egy női névről.

 

A pizza elnevezése egyébként az utolsó olasz királynéra, Savoyai Margitra utal.

Remélem, hogy az év végén ezzel az autóval mi is feltehetünk egy koronát

- jelezte Vettel, hogy neki sincs ellenére mindez.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét