Létrehozva: 2017.09.16.

Rangadók fordulója, ezüstből lesz a Vidi-arany?

Bajnok és kupagyõztes, ezüst- és bronzérmes meccsel egymással az NB I szombati körében. A Videoton jöhet ki ebbõl a legjobban.

Három és fél hónapja a Budapest Honvéd nyerte a Bozsik-stadionban a magyar labdarúgó-bajnoki „döntőt”. Az NB I előző, végletekig kiélezett aranycsatájában ezzel meglepetésre a kispestiek győztek, de a jelek szerint áttételesen ott dőlhetett el az is, hogy idén már a favorit Videotoné lehet a következő bajnoki cím. A hétvégi, 9. forduló rangadóin - Vasas-Videoton, Honvéd-FTC - nagyot léphet efelé Marko Nikolics csapata.

A 2017/2018-as szezon 9. fordulójában máris tetemes előnyre tehetnek szert a fehérváriak. Ha a hétvége két rangadóján bejön a papírforma – nem a tavalyi helyezések, hanem a klubok anyagi háttere, játékereje és formája alapján –, akkor a Ferencváros Kispesten, a Videoton pedig a Vasas újpesti „albérletében” nyerhet. Ez esetben a tabella élén álló Juhász Rolandék immár hét ponttal elhúzhatnak a másodiktól. Jelenleg a címvédő, ám egyre rosszabb formát mutató Honvéd az első számú üldözőjük, de az utóbbi meccsek formája alapján könnyen előzhet a Fradi.

Ez persze csak feltételezés, de egy biztos: elöl a Vidi egyelőre ellenállhatatlanul menetel. A bombaforma leginkább a nyári edzőváltásnak köszönhető. A csalódást keltő ezüstérem birtokában a klubvezetők lelkifurdalás nélkül útilaput köthettek a norvég Henning Berg talpára. Mégsem bajnokként menesztették a szakvezetőjüket, mint azt az utóbbi években dr. Mezey Györggyel (2011-ben) és Joan Carrillóval (2015-ben) már megtették.

Berg utódja, a belgrádi Partizantól elcsábított szerb sikeredző, Marko Nikolics vezetésével pedig szintet lépett a magyar bajnokság sztárcsapata.

"Az út elején tartunk. Sokat dolgozunk, és meggyőződésem, hogy jó úton járunk, de még rengeteg munkát kell elvégeznünk ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek. De nem vagyok türelmetlen, egy hosszú távú projektet építünk, és

most pont ott tartunk, ahol tartanunk kell. Az mindenesetre nem rossz, hogy veretlenül vezetjük a bajnokságot, és már túl vagyunk egy nemzetközi bravúron is

- mondta a molcsapat.hu-nak adott interjúban a szerb szakember.

A fiatal, még csak 38 éves tréner nem csak a délszláv maggal – a vezér Danko Lazoviccsal és társaival –, de a többiekkel is szót ért. Az Európa-liga selejtezőben a francia Girondins Bordeaux elleni bravúr után csak a főtábla küszöbén botlottak el a fehérváriak (éppen Nikolics korábbi csapata, a Partizan ellen), az NB I-ben pedig eddig megállíthatatlanul menetelnek. Folytatása következik szombaton, az előző bronzérmes Vasas ellen?

Az élcsoport: 1. Videoton 20 pont, 2. Honvéd 15, 3. FTC 13, 4. Diósgyőr 12.

 

NB I, 9. forduló

Vasas-Videoton, 18.00, Budapest, Szusza-stadion

PAFC-Mezőkövesd, 18.00, Felcsút, Pancho Aréna

Balmazújváros-DVSC, 18.00, Balmazújváros, Városi Stadion (tv: M4 Sport)

DVTK-Paks, 18.00, Debrecen, Nagyerdei Stadion

Haladás-Újpest, 18.00, Sopron, Városi Stadion

Honvéd-FTC, 20.30, Budapest, Bozsik-stadion (tv: M4 Sport)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is