Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.28.

Schumacher mindenkit meglepett, így lehet világbajnok

Jó látni, hogy a Forma-1-ben debütáló pilóta a humoránál van.

Régen vártak ennyire Forma-1-es szezonkezdetet, mint az idén. Vasárnap a Bahreni Nagydíjon kilenc év után láthatunk újra Schumachert a pályán. A hétszeres világbajnok, síbalesete óta otthon gyógyuló Michael fia, Mick a Haas-csapatban debütál a sorozatba.

Mick Schumacher idén mutatkozik be a Forma-1-ben
Fotó: AFP

A Forma-1 1950 óta íródó történetében 15. alkalommal fordul elő, hogy – Michael és Mick Schumacher révén – az édesapa után a fiú is eljut az autósport elitkategóriájáig. Az eddigiek közül mindössze két páros volt, amelyben apa és fia is világbajnok tudott lenni.

A fiatal német viccesen beszélt világbajnoki esélyeiről.

“Hogy világbajnok leszek-e 2021-ben? Ha egyedül indulok, akkor szinte biztosan” – mondta nevetve az esélyeit firtató kérdésre a német tehetség, aki ugyanúgy 22 esztendősen debütál az F1-ben, mint ahogy azt a papa tette 1991-ben. A kis Schumi pontosan tudja jól, hogy az idei szezon tanulóév a számára, egyelőre a dobogó is bravúr lenne tőle. Édesapja egyébként második évében győzött először futamon, a harmadikban pedig vébéelső lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét