Létrehozva: 2017.02.24.

Sorsdöntő nap, mindent elbukhat a Ferencváros

A zöld-fehérek szombaton azt a Videotont fogadják az NB I-ben, amely gyõzelme esetén kilenc pontra növelné elõnyét az élen.

Túlzásnak tűnhet, de 12 fordulóval a bajnokság vége előtt máris elbukhatja a bajnoki címet a Ferencváros.

A zöld-fehérek csak a negyedik helyen állnak, szombati ellenfelük, a listavezető Videoton mellett a Honvéd és a Vasas is megelőzi.

Bajnoki címe óta számos kínos kudarc érte az FTC-t. Az albánokkal szembeni szégyenteljes Bajnokok Ligája-kiesést vergődés követte az NB I-ben. Most ott tartanak, hogy 20 fordulót követően csak három csapat kapott több gólt a Fradinál, amelynek 27 találatot szedett be a védelme. Ilyen mutatókkal pedig felesleges a bajnoki címről beszélni...

Thomas Doll együttese már otthon sem ellenállhatatlan, utóbbi öt hazai bajnoki fellépéséből csak kettőt nyert meg. Nem véletlen, hogy télen jókora változások történtek: Ramírez, Nagy Dominik és Pintér Ádám távozott, Kleinheisler László valamint Bognár István érkezett, ám nagy kérdés, hogy utóbbiak mennyit tudnak lendíteni a fásultnak tetsző társaságon.

Doll tréner sem tűnik a réginek, a váratlan vereségek után hol a játékvezetőket, hol pedig saját játékosait kritizálta, sőt, előfordult, hogy összeesküvést emlegetett csapata ellen.

 

Az FTC szombaton 18 órakor ilyen előzmények után fogadja azt a Videotont, amely vezeti a tabellát, a legértékesebb a kerete az NB I-ben, és egy hete fölényes, 5-1-es győzelemmel kezdte a tavaszi idényt. Ha a Groupama Arénában is lesújtanak, akkor végképp elintézik a Ferencváros szezonját…  

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál