Létrehozva: 2020.09.08.

„Szem előtt kell tartanunk, amit a helyi kormányok előírnak” – csúcsmeccsre készül Budapest

Jó hírt kaptak az egészségügyi dolgozók is.

„A következő kihívás számunkra az, hogy a sportág legfontosabb részét, a szurkolókat visszahozzuk a stadionokba” – mondta kedden a szlovén sportvezető az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) online értekezletén. Hozzátette: az országokban érvényben lévő különböző szabályozások és az oda-visszavágós rendszer ideiglenes mellőzése miatt a BL- és az El-selejtezőben még nem lehetséges a nézők jelenléte.

Kiemelte, hogy éppen ezért lesz különösen nagy jelentősége a budapesti összecsapásnak, amelyet tesztként is kezelnek.

„Sokat tapasztalhatunk a találkozóból, hogy mit kell tennünk a következő szezonban. De azt mindig szem előtt kell tartanunk, amit a helyi kormányok előírnak, a rendelkezéseket szigorúan be kell tartani” – hangsúlyozta.

Puskás Aréna
Fotó: MTI

 

Az UEFA közlése szerint a Puskás Aréna kapacitását csak mintegy 30 százalékosan használják ki. A két résztvevő klub szurkolói 3000-3000 jegyet kapnak. A nézőknek maszkot kell viselniük, fertőtleníteniük kell a kezüket, tartaniuk kell egymástól a megfelelő távolságot és mindenkinek ellenőrzik a testhőmérsékletét.

Magyarországra érkezéskor minden jegytulajdonost kötelező orvosi vizsgálatnak vetnek alá. Ezen kívül egy angol vagy magyar nyelvű, 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztre is szükségük lesz az érintetteknek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, miszerint Csányi Sándor elnök, valamint Aleksander Ceferin közösen kezdeményezte, hogy az önfeláldozó munkát végző magyar egészségügyi dolgozók számára különítsenek el 500 darab belépőt a mérkőzésre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét