Létrehozva: 2019.06.25.

Szinte ingyen erősödik a Fradi a Bajnokok Ligájára

Olcsón igazol erõsnek tûnõ focistákat a Fradi focicsapata a Bajnokok Ligája-csata elõtt. A zöld-fehérekhez a nyáron eddig öt focista érkezett, értük mindössze 66 millió forintot kellett fizetni.

Bőszen erősít a Ferencváros focicsapata a júliusban rajtoló nagy csaták előtt. A magyar bajnok két hét múlva már a bolgár Ludogorec ellen játszik a BL-ben, addigra kell összegyúrnia Szerhij Rebrov vezetőedzőnek egy erős szerkezetet.

Két alapember – Ivan Petrjak és Fernando Gorriarán – távozott, utóbbiért 2 millió eurót (660 millió forintot) kapott is a klub. Ennek az összegnek a tizedét költötte el idáig a Fradi, mely így is szerződtetett öt labdarúgót. Pénzt azonban csak a szlovák Michal Skvarkáért fizettek, 20 ezer eurót (66 millió forintot). A játékos két hét múlva ingyen is érkezhetett volna, akkor azonban nem biztos, hogy a Ferencváros lett volna a befutó.


Rajta kívül csak kölcsönbe érkező, vagy lejárt szerződésű embereket igazolt a bajnok. Rebrov jól ismeri az ukrán piacot, ezért választhatta ki a rendszeres BL-szereplő Sahtar két tehetségét. A szélső Olekszandr Zubkovnak és a középpályás Danilo Ihnatenkónak csak a fizetését kell állni, később lesz rá mód, hogy a klub végleg megvásárolja őket. A kapus Gróf Dávid és Szécsi Gergő lejárt szerződésűként ingyen érkezett az Üllői útra.
Az igazolásokért felelős Hajnal Tamás sportmenedzser korábban azt nyilatkozta, a mai piacon magyar szinten nehéz európai csúcsjátékosokat szerezni.
"Nagyon nehéz valódi erősítést jelentő, kész játékosokat átigazolni, ezért olyan labdarúgókat keresünk, akik nálunk tehetik meg a következő lépést, és hozzásegíthetjük őket ahhoz, hogy jobb futballistává váljanak" – mondta Hajnal.


A Ferencvárosnak éppen ezért az a célja, hogy szeptemberre elérje valamelyik csoportkört, és rutint, s nem mellesleg százmilliókat szerezzen a következő szezonokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt