Létrehozva: 2019.09.19.

Szoboszlai már most kenterbe veri a világsztárokat

Villámkarriert épít a magyar focista. Hol van még a vége? Összehasonlítottuk őket: nemcsak Dzsudzsák, de többek között De Bruyne is elbújhat mögötte.

Nem véletlenül állnak sorba a magyar tini aláírásáért a világ legnagyobb klubjai: nemzetközi szinten is elképesztő ütemben fejlődik Szoboszlai Dominik. Az ő korában Dzsudzsák Balázs, sőt a játékstílusához hasonlító mai világklasszisok sem tartottak itt.

Első BL-mérkőzésén rögtön gólt is szerzett
Fotó: AFP

Szoboszlai kedden jó játékkal és szép góllal vette ki a részét a Salzburg 6-2-es Bajnokok Ligája-győzelméből a belga Genk ellen.

A világ legtehetségesebb futballistái közé sorolt magyar középpályás még mindig csak 18 éves, de a márciusi remek Európa-liga-bemutatkozása óta, röpke hat hónap alatt sokkal többet ért el, mint az ő korában azok a sztárok, akikhez hasonlítják.

Máris szerepelhetett El- és BL-mérkőzésen (előbbin gólpasszt adott a Napoli elleni győztes nyolcaddöntőben, utóbbin most gólt lőtt); már 5-szörös felnőtt válogatott; sőt a szlovákok elleni Eb-selejtezőn az első gólját is belőtte.

„Karakterében valahol Szergej Milinkovics-Szavics és Kevin De Bruyne között helyezkedik el. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy Dominik már az ő szintjükön lenne, hiszen sokkal tapasztaltabb, kiforrott játékosokról beszélünk, csak a játékstílusukat illetően a nemzetközi élmezőnyben hozzájuk hasonlítható”

– mondta ügynöke, Esterházy Mátyás a Nemzeti Sportnak.

De Bruyne tinikorában, a Genk játékosaként
Fotó: Getty Images

A Manchester City 28 éves sztárját, De Bruynét 130 millió euróra (közel 44 milliárd forint) taksálja a mértékadó Transfermarkt, a Laziótól többek között a Manchester Unitedhez csábított 24 éves Milinkovics-Szavicsot 65 millió euróra (22 milliárd forint).

Szoboszlai becsült értéke még „csak” 12 millió euró (4 milliárd forint), de az ő korában a belga és a szerb is „aprópénzt” ért (800 ezer, illetve 100 ezer eurót). Az utóbbi évtized kiemelkedő magyar játékosát, Dzsudzsák Balázst – a Debrecen U19-es ificsapatából – 18 évesen még egyáltalán nem is jegyezte az átigazolási portál.

Dzsudzsák (pirosban) 18 évesen a DVSC Magyar Kupa-meccsén
Fotó: MTI

Pedig ugyanolyan fiatalon bemutatkozhatott a nemzetközi porondon (18 évesen játszott a Lokiban egy Sahtar elleni UEFA-kupameccsen), de minden másban az utód a nyerő. Ami Dominiknak máris sikerült, azt nem csak Dzsudzsáknak, még De Bruynének is csak évekkel később jött össze: a BL-ben 20 évesen játszott először és az első góljánál már 24 volt, a válogatottban 19 évesen mutatkozott be, és két esztendővel később talált először a hálóba. Milinkovics-Szavics az Európa-ligában 20, a szerb válogatottban 22 évesen mutatkozott be, de BL-meccs és válogatottbeli gól még nem jött össze neki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool

KIAJOBB

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?