Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.11.

Sztárcsapatot vert a Hertha, csak négy perc nem tetszett Dárdainak

A Dárdai-csapat a Bundesliga-forduló nagy nyertese. BL-negyeddöntõs áldozatot ejtett a Hertha.

Végre igazi nagycsapatot győzött le, és nagyon fontos meccset nyert 75 ezres teltház előtt a német labdarúgó-bajnokságban a Hertha. Dárdai Pál csapata 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot, amely szerdán még a Benfica kiütésével (4-0) jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A berliniek sikerének értékét növeli, hogy rajtuk kívül az első hét helyezett közül csak az éllovas Bayern München nyert (3-0 az Eintracht Frankfurt ellen). A Hertha góljait Kalou és Plattenhardt szerezték, dortmundi részről Aubameyang talált be.

"Négy perc után úgy játszottunk, ahogyan akartunk. Láthatták, milyen sokat jelent nekünk a sérüléséből visszatért Weiser. A srácok tervszerűen, jól dolgoztak.

Győzelemre játszottunk, félretettünk minden negatív gondolatot. Végül megérdemelten nyertünk.

Persze van még mit javítanunk, például még előrébb védekezni, hogy az ellenfelet távolabb tartsuk a kapunktól. Nagyon szorgalmas játékosaink vannak, kellemetlen ellenfél vagyunk. Ha ez nem is mindig szép, de eredményes"

- mondta a győztes rangadót követően is kritikus Dárdai Pál.

Szezonbeli 10. hazai győzelmével a Hertha megerősítette az Európa-ligát érő 5. helyét, sőt, a BL-selejtezőt érő 4. pozíció is lőtávolon belülre került. Az azt elfoglaló Hoffenheim csak 1-1-re végzett Freiburgban. A csereként többször is eredményes Szalai Ádám ezúttal negyedórát kapott, de nem tudott gólt szerezni. A 2. helyezett RB Leipzig - kapujában Gulácsi Péterrel - otthon kapott ki (0-1) a Wolfsburgtól.

Az écsoport 24 forduló után: 1. Bayern München 59 pont, 2. RB Leipzig 49, 3. Borussia Dortmund 43, 4. Hoffenheim 42, 5. Hertha 40.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét