Létrehozva: 2016.08.11.

Törölték a magyar úszók riói eredményeit

Máshogy értelmezik a szabályt a szervezõk, mint a magyarok. Fellebbezett a csapatvezetés.

Utólag kizártak két magyar férfi gyorsúszó váltót a riói olimpián - jelentette a távirati iroda. A sportági csapatvezetés fellebbezett, szerintük a szabályértelmezés miatt volt félreértés.

A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású 4x100-as staféta a vasárnapi előfutamok során 3:15.21 perces országos csúccsal 12. lett, míg a Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin és Kozma Dominik alkotta négyes a legrosszabb, 16. időt (7:18.51 p) érte el a szám keddi előfutamában.

Utólag azért diszkvalifikálták mindkét kvartettet, mert nem szerepeltek bennük a csak a váltóra nevezett úszók, így bizony akadtak olyan magyarok is, akiket ugyan kivittek, de nem neveztek az olimpián.

Az úszószövetség szerint azonban - mint tájékoztatásában kitér rá - a szabály nem egyértelműsíti, hogy ez a kitétel az előfutamokra is vonatkozik, nemcsak a döntőre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét