Létrehozva: 2019.10.24.

U17-es vb: Preisinger szerint valami nincs rendben a játékosaival

Célegyenesben a felkészülés, de... Figyelmeztet a már Brazíliában készülő magyar tehetségek szövetségi edzője.

Szombaton (magyar idő szerint 22.00-tól) Nigéria ellen kezdi a magyar válogatott a brazíliai U17-es világbajnokságot. Preisinger Sándor szövetségi edző focistái már itthon, Telkiben elkezdték az átállást, de a 30 órás utazás, az ötórás időeltolódás és Goiania 30 fok fölötti hőmérséklete érezhetően így is nyomot hagyott a játékosokon.

A Benficához igazolt Molnár Rajmund és társai már a szombati vb-rajtra készülnek
Fotó: mlsz.hu

Hétfőn és kedden ettől függetlenül már teljes értékű edzések szerepeltek a programban, emellett uszodai és konditermi tréningek segítik a formába hozást – jelentette az mlsz.hu. A csapat a videózások során elkezdte az ismerkedést is az első ellenfél, Nigéria játékával. A szakvezető mégsem teljesen elégedett.

„Egyre jobb fizikális állapotban vannak a játékosok, de azért még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk. Ami kicsit jobban zavar, hogy a koncentráció még nem az igazi, egyelőre kissé szétszórtak a játékosok az edzéseken, de bízom abban, hogy a tétmeccsek közeledtével egyensúlyba jönnek a dolgok, és mindenki fókuszba kerül.

Ez egyébként jellemző volt ránk eddig, vagyis a tét jó hatással volt a csapatra, a fontos mérkőzésekre rendre összekapták magukat a játékosok. A hétfői és a keddi edzéseken az alaptaktikát gyakoroltuk, a következő napokban a támadójáték pontosítása következik, elsősorban Nigéria játékára szabva a taktikánkat. A körülmények rendben vannak, az edzőpályákkal nincs gond, minden adott ahhoz, hogy megfelelően felkészüljünk az első mérkőzésre, csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudunk felkészülni a szombati nyitómeccsre”

– mondta Preisinger Sándor a keddi edzést követően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt