Létrehozva: 2016.09.21.

Újabb tehetséget pocsékol el a magyar foci?

Szántó Tamás a legeredményesebb légiósunk jelenleg Nikolics Nemanja mögött, már Bernd Storck is felfigyelt rá. Mindössze 20 éves, hamarosan címeres mezt húzhat, kérdés, hogy melyik országét.

Új nevet kell megjegyeznie a magyar szurkolóknak. Alig kezdődtek el az osztrák élvonal küzdelmei, már most két gólnál jár Szántó Tamás, a Rapid Wien 20 éves csatára. A magyar focista eddig hat meccsen 347 perc játéklehetőséget kapott a bajnokságban, sőt az Európa-ligában is kezdőként lépett pályára. A Rapid Wien nyolc forduló után a harmadik helyen áll, és az osztrák lapok fel is figyeltek a tehetséges támadóra. A heute.at felveti a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha Szántó Ausztria nemzeti színeiben focizna, de a soproni fiú azt mondta, hogy

Nem tudja elképzelni, hogy nemzetet váltson

Szántó Tamás 2010-ig a Sopron korosztályos csapataiban nevelkedett, majd innen került Ausztriába, a Rapid Wien akadémiájára. 18 évesen profi szerződést kapott, sokáig mindennap kocsival ment Bécsbe, edzésre Sopronból.

A magyar közegben nem érezte jól magát, az U19-es válogatottnál Pisont Istvánnal is volt összetűzése. Akkor azt mondta a szövetségi edző, hogy Szántó lemondta a válogatottságot, mivel a klubjára akar koncentrálni.

A helyzetet a focista édesapja, a soproni csapat pályaedzője, Szántó Csaba tisztázta akkor, aki szerint fia nem mondta le a válogatottságot, csak kérte a felmentését, mert fontos felnőtt mérkőzések álltak előtte Ausztriában.

A fiatal focista mára felnőtt a feladathoz, sőt kiszorította a kezdőből a csapat legendáját. Steffen Hofman 400 tétmérkőzést játszott a bécsi klub színeiben. A 36 éves csatár eddig 95 gól mellett 174 élvonalbeli gólpasszal rendelkezik.

A Nemzeti Sport ma közölt interjút Bernd Storck szövetségi kapitánnyal, aki beszélt Szántóról is.

A bécsi Szántó Tamást pedig figyeljük, sőt az U21-es válogatottban ki is próbáljuk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét