Létrehozva: 2015.06.04.

Zsarnok apja után a világelsőt készül legyőzni a magyar lány! Ki az a Bacsinszky Tímea?

Élete legjobb formáját futja a svájci-magyar teniszezõnõ. A hajdani csodagyerek az apját és önmagát már legyõzte. De ki is õ valójában?

Pályafutása legnagyobb eredményeként Roland Garros-elődöntőt játszhat a világelső ellen Bacsinszky Tímea. De ki ez a magyar névre hallgató, magyarul (no és angolul, olaszul, németül, franciául) jól is beszélő, mégis svájci színekben versenyző teniszezőnő?

Olyasvalaki, akinek néhány hete éppen amerikai riválisa jósolt nagy jövőt, noha két évvel ezelőtti újrakezdéséig (és azóta tartó remekléséig) rögös út vezetett.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen messzire jutok.

Ezt nyilatkozta, miután a párizsi salakpályás bajnokságon pályafutása első Grand Slam-negyeddöntőjét is sikerrel vette. Nem üres lózung volt a részéről, hanem utalás korábbi vesszőfutására. A sérüléseire, lelki gondjaira, zsarnoknak tekintett apjára és arra, hogy 2013-ban gyakorlatilag már visszavonult.

Tímea debreceni fogorvos édesanyja, Zsuzsanna és az erdélyi Szatmárnémetiből emigrált édesapa, Igor Svájcban ismerkedtek össze. A lány már Lausanne-ban született és 3 éves korától a labdát püfölte, apja teniszedző volt. Éppen ez okozta a problémát: Igor elsősorban edző volt, és nem apa.

Keserű gyerekkor

A teniszklasszis többször is megrázó őszinteséggel nyilatkozott arról, hogyan kergette állandó szorongásba, önmarcangolásba, boldogtalanságba az apa önkényes uralma. Az edzéseken és a meccseken rettegett a kudarctól és következményeitől; otthon börtönben érezte magát, az iskolában irigyelte a boldog gyerekeket.

Szülei válását Tímea erőltette anyjánál, kamaszként azzal fenyegetőzött, hogy elszökik otthonról. Ezután felszabadult, de a gyerekkori trauma hatásait még sokáig nyögte. Két éve nem is beszél apjával, mint a Neue Zürcher Zeitungnak fogalmazott:

Sohasem volt számomra igazi apa, csak egy edző. Ha a véréből is vagyok, nem tudom papának hívni.

Pedig jó ideig eredményes volt a vasszigor. Bacsinszky tiniként a svájci tenisz nagy reménységének számított. 15 évesen debütált a Fed-kupában, két évvel később már a Roland Garros salakján játszott, majd rövidesen a top 100-ba is berobbant. Később mégis besokallt, ígéretes kezdése után visszacsúszott, sérülésekkel bajlódott. Nemcsak testi, hanem lelki sérülésekkel is.

Újraindította magát

Mindez oda vezetett, hogy 2,5 évvel ezelőtt felhagyott a versenyzéssel. De hogy lett innen a teniszcirkusz legdinamikusabban fejlődő meglepetése? 2013-ban, élete során nem először (és nem utoljára), megint a Roland Garros jelentette a fordulópontot.

Vendéglátást tanulva egy ötcsillagos hotelben kezdte a gyakorlatát, amikor levelet kapott a francia szervezőktől. A levélben az állt, hogy még éppen részt vehet a selejtezőkön. Akkor már négy hónapja nem játszott, de a pszichológusa csepegtetett belé annyi önbizalmat, hogy rászánja magát, így egyedül, felkészülés nélkül Párizsba autózott.

Habár rögtön kiesett, eldöntötte, hogy folytatja a teniszt. Immár nem kényszerből, hanem a maga elhatározásából.

Így nyilatkozott erről az Origónak:

Csak nevettem, öröm volt megélni, hogy igen, ez az én döntésem. Az életem az enyém, és végre először dönthettem a sorsomról.

Akkor a világranglistán a 211., egy évre rá a 112., idén pedig már a 24. helyről kezdte a francia tornát. Hétfői 26. születésnapját pedig már legalább a 15. pozícióban ünnepelheti.

Ahogy gyerekként magyar házvezetőnőiknek köszönhetett sokat (többek között a főzőtudományát), úgy most Stanislas Wawrinka korábbi edzője, Dimitri Zavialoff, és az édesanyja segítette.

Édesanyjának üzent

A korábbi ranglista-második, wimbledoni bajnok Petra Kvitová legyőzése után a kamera lencséjére írta: „Merci, Maman!” (Köszönöm, Mami!) – erről a svájci Blicknek ezt mondta:

Nélküle nem lennék itt. Õ volt az egyetlen, aki két éve még hitt bennem, és támogatott, noha alig maradt már pénzünk.

Bacsinszky azóta már csaknem 2 millió dollárt ütögetett össze pénzdíjakból. 12 ITF-torna mellett 3 (magasabb szintű) WTA-t nyert, ebből kettőt idén. Most pedig végre Grand Slam-tornán is sikerült neki az áttörés.

A pályán immár az önbizalom, azon kívül a boldogság sugárzik róla.

Márciusban, az Indian Wells-i negyeddöntőben 15-ös győzelmi sorozatát szakította meg az a Serena Williams, akivel most a fináléért küzdhet. Akkor, kétszettes győzelme ellenére a 19-szeres egyéni Grand Slam-győztes amerikai sztár elismerően beszélt Tímeáról:

Nagy jövő áll előtte!

Fura kifejezés ez, egy már rutinosnak számító, 26-hoz közelítő sportoló esetében, de alighanem a világelső is tisztában van vele: Bacsinszky két éve új életet kezdett. Most pedig akár Serena jóslatát is beteljesítheti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét