Létrehozva: 2019.08.21.

Kitették a csapatból a magyar bajnoknőt, ez volt az oka

Mától Szegeden rendezik a kajak-kenu világbajnokságot, komoly változás van a sikercsapatunkban.

Mától vasárnapig Szegeden rendezik a kajak-kenu világbajnokságot, mely már a rajt előtt rekordot döntött.

A viadalra 101 ország csaknem 1100 versenyzője, köztük 56 magyar nevezett. A több mint száz résztvevő nemzet és a négy számjegyű versenyzői létszám rekord a viadal történetében.


Kajakozó a felújított szegedi Nemzeti Evezõs és Kajak-Kenu Olimpia Központban az átadás napján, 2019. augusztus 15-én. A Maty-éri versenypályán augusztus 21-én kezdõdik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.
MTI/Rosta Tibor

A jövő évi tokiói olimpia indulási jogainak hetven százaléka Szegeden kel el, s a magyar szakvezetés többször is hangsúlyozta, hogy ennek megfelelően most a kvóták az érmeknél is fontosabbak. Ezzel együtt 8-10 dobogós helyezés és három-négy arany megszerzését reálisnak tartják a vezetők.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat férfi és hat női, a kenusoknál pedig a három plusz három kvótát megszerezze, s ennek érdekében „komoly stratégiai döntéseket” hoztak. Az egyik az volt, hogy az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta, valamint világbajnok párostársa, Kárász Anna nem ült be a négyesbe, mivel egy versenyző csak egy indulási jogot gyűjthet az országának. Kozák így 500 méter egyesben és párosban indul majd harcba a címvédésért, míg a szintén címvédő kvartettben Medveczky Erika lesz a vezérevezős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó