Létrehozva: 2020.06.24.

Könnyes búcsú, elsírta magát a magyar focista

Befejezi a labdarúgást a Mol Fehérvár FC 36 éves labdarúgója, Juhász Roland.

A bajnokságban második helyen végző MOL Fehérvár FC a pályafutása utolsó hazai mérkőzését játszó Juhász Roland tizenegyesből elért góljával 1-0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának nyitómérkőzésén.

Juhász Roland
Fotó: MTI

A pályafutását a szezon végén befejező csapatkapitány, Juhász Roland a könnyeivel küszködve a következőket mondta a kezdés előtt:

„Jólesik és megható, hogy ennyien ünnepelnek. Szerencsés vagyok, hogy azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Húsz évet pár mondatban nehéz összefoglalni, de életem ezen szakaszára örömmel és büszkeséggel fogok emlékezni. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen történelmi múlttal rendelkező város, mint Székesfehérvár befogadott, és egy ikonikus klub színeiben futballozhattam hét éven át”.

A meccs után az is kiderült, hogy Juhász a Ferencváros ellen olyat tett, amit korábban soha: először szerzett gólt 11-esből a felnőtt karrierje során.

„Életemben először örültem annak, hogy a támadók kihagyták a helyzeteket, így a gólommal sikerül nyerni. Szereztem már gólt ballal, jobbal és fejjel, de tizenegyesből először. Ez volt életem első tizenegyese, ezt is meghagytam a végére. Sajnos ez volt az utolsó mérkőzésem, de nagyon örülök, hogy így zajlott le.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány