Létrehozva: 2021.02.15.

Koronavírus: botrány az NB I-ben, kiszökött a karanténból a focista

Pozitív koronavírus-tesztje ellenére kiszökött a karanténból a csatár, ennek ellenére nem értette, miért kellett távoznia Felcsútról.

Kiszökött a karanténból, többek között ezért kellett távoznia a Puskás Akadémiától a gárda korábbi csatárának. A már a Diósgyőrt erősítő cseh David Vanecek az M4 Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, nem érti, miért kellett távoznia Felcsútról. A Puskás Akadémia vezetése közleményéből sok minden világos lett...

David Vanecek a Diósgyőrt választotta a PAFC második csapata helyett, Fotó: Nemzeti Sport

„A cseh játékos súlyos fegyelmi vétséget követett el, amikor pozitív koronavírus-tesztje ellenére – a klubvezetés tudta és engedélye nélkül – elhagyta a karantén idejére számára kijelölt tartózkodási helyet. Ez vezetett ahhoz, hogy kikerült az első csapatunk keretéből. David Vanecek valóban nagy erőssége volt a Puskás Akadémia FC csapatának, első szezonja igen sikeresen alakult. Kívánjuk neki, hogy a jövőben is hasonlóan eredményesen harcoljon meg a helyéért, mint akkor tette. Klubunk ezzel az ügyet lezártnak tekinti” – írta honlapján a Puskás Akadémia.

A felcsúti gárdánál tavaly augusztusban több játékos is megfertőződött koronavírussal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője