Létrehozva: 2019.11.20.

Közülük kerülhetnek ki a magyar válogatott ellenfelei az Eb-ért

A magyar válogatott a walesi vereség (2-0) ellenére a Nemzetek Ligája pótselejtezőjéből még kijuthat a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek Budapest lesz az egyik házigazdája.

Dzsudzsákék pénteken kapnak majd ellenfelet, jelenállás szerint az első rivális az Izland, Bulgária, Izrael, Skócia négyesből kerül majd ki. Ezt a párharcot majd idegenben kell megvívnia Marco Rossi együttesének, azonban arra is van még lehetőség, hogy ezen az utolsó pillanatban módosít a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A magyar válogatott 2-0-ra kapott ki Walesben
Fotó: MTI

Amennyiben a magyar csapat sikerrel venné az elődöntőjét, akkor az Európa-bajnoki részvételért Norvégia, Románia és Szerbia lehet az ellenfele, ezt a találkozót viszont már hazai pályán is vívhatja.

Mint ismert, a magyar válogatott a 2016-os Európa-bajnokságra szintén pótselejtezőn harcolta ki a szereplést, akkor Norvégiát győzte le kétszer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist