Létrehozva: 2020.07.17.

Magyar rekord, Szoboszlai tiniként csúcsgázsiért játszhat

Olyan fizetéssel kecsegtetik Szoboszlai Dominiket, amekkorát 19 éves magyar futballistának még sohasem ajánlottak.

Minden jel arra mutat, hogy Szoboszlai Dominik a hétszeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes olasz sztárcsapatnál, az AC Milannál folytatja pályafutását.

Szoboszlai Dominik Fotó: Instagram

A rendre jól értesült olasz újságíró, Alfredo Pedulla, a Sport Italia munkatársa szerint napok óta zajlanak az egyeztetések. Úgy tudja, a Milan hajlandó az első ajánlatában szereplő 520 millió forintnak megfelelő évi fizetést 700 millió körüli összegre növelni. Az értesülést erősíti a tény, miszerint a Milan leendő vezetőedzője, Ralf Rangnick ragaszkodik Szoboszlai megszerzéséhez, és az olasz klub mindent megtesz, hogy eleget tegyen a német szakvezető óhajának.

Ha a Salzburg elengedi Szoboszlait, akkor a magyar válogatott középpályása 19 évesen olyan fizetésért írhat alá, amennyit ennyi idősen még egyetlen magyar labdarúgó sem kapott. Ha az elmúlt 50 év legnagyobb magyar sztárjait nézzük, akkor Nyilasi Tibor, Törőcsik András vagy éppen Détári Lajos 19 évesen még az NB I-ben próbált bizonyítani. Azért dolgoztak, hogy állandó szerepet kapjanak a kezdőcsapatban, és az akkori bérük meg sem közelítette a legjobbakét.

Legendáink korábbi nosztalgiázásaiból kiderült: Nyíl például a hetvenes években eleinte 1500-1700 forint körüli összeget, egy évtizeddel később Détári ötezret vehetett fel hasonló korban havonta a Fradi, illetve a Honvéd tehetségeként.

A közelmúlt sztárjai, Dzsudzsák Balázs, Huszti Szabolcs és Szalai Ádám már befutott játékosként, a húszas éveik közepén vagy annak végén kaptak a Szoboszlai-féle ajánlathoz hasonló kaliberű összeget. Dzsudzsák Oroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben, Huszti pedig Kínában évi egymilliárd forint körüli fizetésért kergette a labdát, míg Szalai Németországban 600-700 milliót kapott.

Szoboszlai többször elmondta, nem a fizetés alapján fog választani, és ezt menedzsere, Esterházy Mátyás is megerősítette az nso.hu-nak.

„Dominik karrierje olyan szakmai lehetőségeket rejt, amelyek hozzák majd az anyagi megbecsülést is” – fogalmazott a menedzser, aki úgy véli, a 19 éves labdarúgó bárhol megállná a helyét a világban.

Máris ő lehet a legdrágább

Ha az AC Milan vagy egy másik klub kifizeti Szoboszlai Dominik kivásárlásai árát, akkor a Salzburg 25 millió euró (8,8 milliárd forint) körüli összeget kap érte. Ezzel a 19 éves focista minden idők legdrágább magyar labdarúgója lenne. Jelenleg Dzsudzsák Balázs a rekorder, 2011-ben a Dinamo Moszkva 19 millió eurót fizetett érte az Anzsi Mahacskalának.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa