Létrehozva: 2019.10.10.

Meglepetés lesz? A korábbi kapitány erre számít a horvátok ellen

Egész Európa felkapná a fejét arra, ha a magyar labdarúgó-válogatott ma este pontot szerezne a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Idehaza addigra már minden címet elhódított edzőként Csank János, amikor 1996-ban kinevezték szövetségi kapitánynak. Megnyerte a Magyar Kupát, elhódította a bajnoki címet, de olyan klasszisokkal egyszer sem került szembe, mint 1996 áprilisában, amikor először vezette a magyar válogatottat. Az egykori szövetségi kapitány Horvátország ellen debütált, és a Ripostnak elmondta, nem volt esély a győzelemre.

Márciusban 2-1-re vertük a horvátokat Fotó: MTI

„Nem sikerült jól a meccs, kikaptunk 4-1-re – emlékezett Csank. – Eszéken játszottunk, ahol érződött a délszláv válság, a háború nyomasztó hangulata. A stadiont korábban bombatalálat érte, egyik részén óriási kráter tátongott. Egyéni villanások döntöttek, Davor Sukert, Mario Sztanicsot és a többieket nem tudtuk megállítani. Kijött néhány játékos klasszis különbsége, nagyon motiváltak voltak.”

Csank idén márciusban már nézőként volt jelen a budapesti magyar-horvát Eb-selejtezőn, amit meglepetésre 2-1-re megnyertünk.

„Ott voltam a budapesti meccsen, és bevallom, a horvátok motiválatlannak tűntek a bemelegítésnél. Mintha sétagaloppnak gondolták volna a mérkőzést. Aztán gyorsan rúgtak egy gólt, és ez még jobban megerősítette őket abban, hogy nem kell tartaniuk tőlünk. Szerintem 1-1-nél sem aggódtak, ám a második bekapott gólnál már jött a szokásos reakció, nem tudtak talpra állni. Persze aznap a magyar válogatott is jól játszott.”

A tavaszi eredmény miatt Csank úgy véli, ma este még nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak.

„Nehezen tudom elképzelni a bravúrgyőzelmet. Ráadásul Budapesten legyőztük őket, így még nehezebb a helyzet, mert biztosan vissza akarnak vágni. Ha nagyon szervezettek leszünk, ha sikerülnek a kapusbravúrok, ha a védelem csúcsteljesítményt hoz, akkor a döntetlen talán benne lehet. Az ikszet gondolkodás nélkül aláírnám, és ez Európa szerte hangos lenne: azt jelentené, hogy négy pontot vettünk el a klasszisokkal felálló horvátoktól.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint