Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.11.

Meglepő döntés, Dárdai második utódja is repült a Herthától

Lemondott posztjáról Jürgen Klinsmann, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az 55 esztendős Klinsmann mindössze tíz hét után távozott a berlini csapat kispadjáról. A tréner közösségi oldalán jelentette be a hírt. Az irányításával a Hertha kilenc bajnoki mérkőzéséből hármat nyert meg, három döntetlen, és három vereség mellett.

Jürgen Klinsmann
Fotó: AFP

Klinsmann üzenetében azt írja, hogy nehéz időszakban kellett beugrania. Szerinte nem volt garantált a kellő bizalom, a kohézió és a teljes koncentráció, így pedig nem tud az elvárásoknak megfelelni, ezért inkább visszavonul eredeti pozíciójába, azaz a Hertha tanácsadói testületébe.

A Hertha 21 fordulót követően csupán a 14. helyen áll a német bajnokságban. A szezont még a horvát Ante Coviccsal kezdte a klub. Azaz a tavaly nyáron menesztett Dárdai Pálnak immár két utódja is repült a klubtól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség