Létrehozva: 2020.06.19.

Minden héten háború, Benedek Tibor beszédei legendásak voltak

Szövetségi kapitányi és másodedzői pályafutása során Benedek Tibor számos, azóta legendássá vált beszédet tartott.

Benedek Tibornak volt olyan játékosa, aki az amerikai színész, Al Pacino, 'Minden héten háború' című filmében előadott motiváló beszédéhez hasonlította a csütörtökön elhunyt korábbi pólós és tréner szavait. Az ArcKép című, Kadarkai Endrével folytatott, 2015-ös beszélgetésben Benedek elmondta, sokat készült ezekre a beszédekre:

Benedek Tibor
Fotó: MTI

„Voltak jó beszédeim, és mindig éreztem utána, hogy ez jól sikerült vagy sem, mert láttam a szemeken. Nagyon gyorsan lehet látni a visszajelzéseket, ha jól sikerül egy ilyen lelkesítő beszéd. Sokat készültem ezekre, de soha nem döntöttem el előre, hogy mit mondjak. Építettem egy vázat, szerepeltek pontok, amelyekről mindenképpen szerettem volna beszélni, aztán a többi úgy alakult. Amikor precízen előre eldöntöttem, mit fogok mondani, azok soha nem sikerültek jól.”

Benedek Tibor olykor már másodedzőként, Kemény Dénes mellett is meglepetést okozott a beszédeivel.

„A meglepetés ereje mindig fontos. A válogatott mellett másodedzőként nem tartottam magam fontosnak, és valószínűleg a játékosok sem. Ezért volt nagy hatása, hogy hirtelen mondtam valamit, amire nem számítottak. A lelkesítő beszédek után szét tudnám rombolni a szobámat, annyira magas az adrenalinom. Ez játékosként is így volt, én nagyon nyugodtnak látszottam, de amikor benn küzdeni kellett, akkor nem volt határ. Az mindig egy háború. Így éltem meg a parton is csak kevesebb aktivitással.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja