Létrehozva: 2021.02.14.

Elsöpörte a népharag, szexista beszólása miatt távozik az olimpia főnöke

Mori Josiro szexista megjegyzést tett. A kritikák miatt lemondott a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője.

Mori Josiro pénteken bejelentette, hogy lemond a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetéséről. A 83 éves vezető, aki korábban az ország miniszterelnöke is volt, a nőkre tett, szexista megjegyzése miatt kénytelen távozni.

Mori Josiro lemondott a szexista megjegyzése után Fotó: AFP
Fotó: AFP

Mori a múlt héten azt mondta, bosszantja őt, ha az értekezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Utóbb meggondolatlannak nevezte kijelentését és elnézést kért – írta a Daily Mail. Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában megsérteni a nőket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig ezután jelezte: lezártnak tekinti az ügyet. Ezzel azonban nem ért véget a történet, mert a közösségi médiában „Mori, kérem mondjon le” felszólítással akció indult, amelyhez egyre többen csatlakoztak.

Mori erre úgy ragált, hogy ő továbbra is vállalja a felelősséget az olimpia megszervezéséért és levezényléséért, azonban ha tovább erősödnek a lemondását követelő hangok, akkor nem marad más választása, mint a távozás.

A kritikaáradat nem csitult, többek között sportolók, szponzorok, önkéntesek, diplomaták és újságírók fejezték ki nemtetszésüket, az egyik lap pedig „falusi mentalitásnak” nevezte azt az eljárást, amellyel a környezete, benne a jelenlegi kormányfővel, Szuga Josihidével, meg akarta védeni Morit, azt gondolván, hogy a bocsánatkérés elég lesz. Ito Acuo független politikai elemző szerint elég is lehetett volna, ha a kritikák csak Japánból érkeznek.

Mori helyének átvételére jelenleg Hasimoto Szeiko olimpiai miniszter a legesélyesebb, mivel abszolút képben van az előkészületeket illetően.

Thomas Bach, a NOB elnöke közleményben úgy reagált a lemondásra, hogy az ötkarikás testület „teljes mértékben tiszteletben tartja” Mori döntését. A német sportvezető hozzátette: utódjával is kéz a kézben fog együttműködni a NOB annak érdekében, hogy biztonságos 2020-as olimpiát rendezhessenek 2021-ben. Egyúttal kiemelte, hogy a szervezőbizottság eddigi vezetőjével az együttműködés kimagasló volt.

Az olimpiára eredetileg 2020. július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-világjárvány miatt tavaly márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint