Létrehozva: 2020.03.31.

Nagy a bizonytalanság, akár törölhetik is a fociszezont

Óriási a bizonytalanság az európai labdarúgásban, miután a koronavírus-járvány miatt nem tudni, miként folytatódik az idény. Az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) több terve is van a szezon befejezésére.

A fehérorosz bajnokság kivételével az összes európai labdarúgóligát, a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is felfüggesztették már a koronavírus-járvány miatt. Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin elmondta, hogy négy terve van a szövetségnek a folytatásra vonatkozóan.

Aleksander Ceferin
Fotó: AFP

„Senki nem tudja, mikor lesz vége a világjárványnak. Van A, B és C tervünk attól függően, hogy május közepén, júniusban, vagy június végén kezdhetjük újra. Ha utóbbi időpontban sem lehet elkezdeni játszani, akkor valószínűleg az idényt nem lehet befejezni” – mondta az UEFA szlovén elnöke a La Repubblica című olasz napilapnak.

Törölhetik is a szezont

Az ideális opció a májusi újrakezdés lenne, de a jelenlegi járványügyi-helyzetben, ennek kicsi a valószínűsége. Ebben az esetben június 30-án fejeznék be az idényt. A június folytatás viszont jelentős késést eredményezne, ami miatt a 2020/21-es szezon kezdéssel is adódhatnak problémák, bár Ceferin lát esélyt arra, hogy később induljon a következő évad. Amennyiben június végén sem kezdhetik újra a csapatok, akkor törölhetik is a szezont, amelynek több nagy vesztese lenne, többek között az angol bajnoki serleget szinte már kézben tartó Liverpool.

A Liverpool nagyot bukhat, ha törlik a szezont
Fotó: AFP

„Aki vezeti a bajnokságot, az még nem bajnok. A legfőbb célunk az, hogy mindenki befejezhesse az idényt” - mondta el Ceferin azokra a pletykákra reagálva, hogy a pillanatnyi állás alapján hirdetnének bajnokot.

A későbbi befejezés miatt az UEFA megrövidítheti a BL és az El idei és következő évi kiírását is.

Négy verzió az NB I-ben

Az NB I-ben négy opció elképzelhető. Az egyik szerint május közepén indulna újra a liga, ha ez nem sikerül, akkor bővítenék a létszámot, és kieső sem lenne, így a következő évadnak 14 csapat vágna neki.

Amennyiben a pillanatnyi állás dönt, a Fradi lenne a bajnok
Fotó: MTI

A másik két verzió szerint a pillanatnyi állás alapján hirdetnének bajnokot – a Ferencvárosé lenne az aranyérem -, vagy törlik a szezont és újrajátszás következne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja