Létrehozva: 2020.08.12.

Nagy bejelentés, visszatér a képernyőre az elbűvölő magyar tévés

A népszerű sportriporter egyórás felvezető műsort is kap a csatornán.

Berkesi Judittal indul újra pénteken a labdarúgó NB I, amelynek valamennyi mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport augusztus 14-től – írja a csatorna honlapja. A csinos műsorvezetőnő tavaly lett anyuka, a kislánya most lett egyéves.

Berkesi Judit saját műsort is kap az M4 Sporton
Fotó: MTVA/Nagy András

„Most, hogy közeledik a visszatérés, van bennem egy kis drukk, hogy hogyan fog menni. Persze, ebben benne van a gyermekre vigyázás megszervezése is, olyan helyzetet szeretnék, amiben nemcsak én, hanem az egész család jól érzi magát. Az az eddigi tapasztalásom, hogy csak addig izgulok, amíg előtte állunk, és ha már csinálom, onnantól minden jól alakul. Két fix napom van, ezeken felül egy podcast, ami vélhetően nem vesz el egy egész napot, tehát ha a visszatérést nézzük, akkor abszolút a fokozatosság elve érvényesül. Ez nekem nagyon fontos volt és végig támogatott benne a vezetőség. Nem lesz egyből 5-6 nap munka meg világjárás, bár jelen helyzetben amúgy sem, de a baba előtt rengeteget utaztam, úgy nehezebb lenne most ez az időszak. Fokozatosan, előre megbeszélve és tervezve működőképes lesz”

- nyilatkozta Berkesi Judit az M4 Sport honlapján.

A népszerű sportriporter egyórás felvezető műsort is kap a csatornán, Péntek esti foci címmel, valamit nap közben Hajdú B. Istvánnal beszélgetnek az m4sport.hu podcastjében a hazai és a nemzetközi fociélet legfontosabbjairól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit