Létrehozva: 2020.03.05.

Nem csak a sport szeretete kötötte össze a mirigyeseket Wichmann-nal

Wichmann Tamásra az Irigy Hónaljmirigy zenekar tagjai is felnéztek.

Az Irigy Hónaljmirigy tagjait nagyon jó kapcsolat fűzte a kilencszeres világbajnok, háromszoros Eb-győztes, kétszeres olimpiai ezüstérmes kenukirályhoz, Wichmann Tamáshoz. Rengeteg szép élmény kötötte őket a legendához. Nem csoda, hogy sírjánál a mindig jókedvű mirigyesek is megtörten gyászolták régi barátjukat kedden a Farkasréti temetőben, ahol örök nyugalomra helyezték a hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Wichmann Tamást.

A Farkasréti temetőben búcsúztatták Wichmann Tamást
Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Mi magunk is kenuztunk, de nem nála kezdtük el tanulni a sportág alapjait. Ennek ellenére természetesen nekünk is ő volt az egyik nagy példaképünk, mint ahogyan akkoriban rengeteg fiatalnak. Fantasztikus versenyző volt, felnéztünk rá. Ebből kifolyólag sokszor jártunk el Tamás legendás kocsmájába – mondta Sipos Tamás, a zenekar frontembere a Blikknek.

„Utánozhatatlanul mesélt történeteket, a személyisége mindenkit magával ragadott. Rengeteget énekeltünk Wichmann-nal a kocsmájában, ahová fiatalkorunkban sokszor jártunk. Gitároztunk, daloltunk, legendás pillanatokat töltöttünk el közösen. Meghatározó időszaka volt ez az életünknek” – tette hozzá az énekes. „Tanácsokat is adott azzal kapcsolatban, hogyan éljük az életünket. Ezeket később hasznosítani tudtuk, talán azért is maradtak meg bennünk, mert mindegyiket rendkívül frappánsan és viccesen tudta megfogalmazni. Nagyon jó volt a kapcsolatunk, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ismerhettük.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője