Létrehozva: 2020.03.24.

Nincs remény, a vírus legyőzte az olimpiát

A legjobb esetben is csak csonka olimpiát tudnak rendezni idén nyáron Tokióban. A játékok mellett szinte már csak a NOB kampányol és több ország is bejelentette, akármi is lesz, ők nem utaznak el a Japán fővárosba.

Szinte már az összes sporteseményt lemondták, vagy elhalasztották a koronavírus miatt, a nyári olimpia miatt azonban óriási a vita. Nem kérdés, a tokiói játékokban hatalmas pénz van, ezért is ragaszkodnak ennyire hozzá a japán szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is. Pedig az ázsiai országban is nagy arányban van jelen a járvány, sokak szerint jelzésértékű, hogy a láng fogadására a főszervező Josiro Mori az orrát törölve érkezett.

Fotó: Getty Images

Ettől függetlenül a NOB még hezitál, s kitart amellett, hogy megrendezzék júliusban a játékokat.

„Egy ilyen lemondás a legkevésbé tisztességes megoldás. Az olimpiai játékokat nem tudjuk úgy elhalasztani a következő szombatra, mint labdarúgásban egy bajnoki fordulót, vagy akár egy esküvőt. Tízezer sportoló álmát, munkáját törnénk össze vele” – mondta Thomas Bach, a NOB német vezetője.

Időközben eldőlt, ha lesz is olimpia, az biztosan nem lesz teljes majd. Kanada és Ausztrália sportvezetése jelezte, a jelenlegi helyzetben biztosan nem utaznak a játékokra, s hasonló nyilatkozatokra lehet számítani a következő napokban is. Az újkori olimpiák egyik hőse, Carl Lewis kilencszeres bajnok atléta is a halasztás mellett kampányol.

„A legjobb az lenne, ha a teljes idei évet törölnék a sport világában. Az olimpia lehetne 2022-ben, ez nem zavarja a labdarúgó-világbajnokságot sem, mert azt novemberben rendezik majd” – fogalmazott Lewis.

Fotó: AFP

A halasztást támogatná Japán miniszterelnöke, Abe sinzo szerint csonka, vagy zárt kapus játékokat nem lenne értelme rendezni.

Csonka olimpiát legutóbb 1980-ban, majd 1984-ben rendeztek. Akkor a hidegháború miatt Moszkvába az amerikai sportolók nem utaztak el, majd Los Angelest a KGST tagjai, köztük Magyarország bojkottálta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó