Létrehozva: 2015.05.20.

A hős, aki 78 perc után visszajött a szívhalálból

A hirtelen szívhalál számos áldozatot szedett már a sportpályákon. Az egyik legemlékezetesebb eset mégis happy enddel végzõdött. Fabrice Muamba 78 perc után jött vissza a halálból.

A zairei születésű, de 33-szoros angol utánpótlás-válogatott Fabrice Muamba 2012 márciusában, a Bolton Wanderers futballistájaként a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzésen rogyott össze.

A gyepen, majd a mentőben 15-ször próbálták újraéleszteni defibrillátorral, egy, a lelátóról berohant Spurs-drukker szívspecialista segítségével. Végül egy londoni klinikán 78 percnyi szívhalál után sikerült visszahozni az életbe.

Csak a fociról kellett lemondania

Két napig volt kritikus állapotban, de számos más külföldi és magyar sportoló társával ellentétben ő túlélte! Két hét múltán posztolta az első, mosolygós fotót magáról, amelyen már ült a kórházi ágyon.

A hónapokig húzódó felépülése végén, augusztusban jelentette be: le kell mondania a további élsportról. A teljes életről azonban nem: októberben feleségül vette élettársát, kisfiuk, Joshua anyját, Shaunát.

Boldog véget ért az év

A nyilvánosság kizárásával, de többek között Robin van Persie és neje jelenlétében megtartott titkos esküvőről beszámoló Hello magazin akkor így idézte Muambát:

Nehéz volt ez az év, de számomra a házasság happy end.

Angliában valósággal hősként kezelik. Visszavonulása után a volt futballistát díszdoktorává avatta a Bolton Egyetem. A kitüntető címet mindazok nevében fogadta el, akik részt vettek az élete megmentésében.

Többször is szerepet vállalt televíziós szakkommentátorként (Afrika Kupán és afrikai vb-selejtezőkön), újságírást tanul a Staffordshire Egyetemen. Celebként fellépett a BBC táncos showműsorában, és több más hírességgel együtt vokálozott egy jótékony céllal – rászoruló gyerekek megsegítésére – előadott Gareth Malone-számban is.

Olykor edzéseket is tart, és ő a menekültek és kitelepítettek futballcsapatának menedzsere (a szülei annak idején politikai üldözöttként kaptak menedékjogot Angliában).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló