Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.26.

Lesz meccs vasárnap? Itt a nagy bejelentés

A magyarok csoportjában Albánia-Anglia találkozót kellene rendezni.

Elhárultak az akadályok Tiranában, így az eredeti terveknek megfelelően vasárnap 18 órától megrendezik az Albánia-Anglia labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést a magyar válogatott csoportjában – írja az MTI.

Csütörtökön a tiranai rendőrség arról tájékoztatta az Albán Labdarúgó Szövetséggel (FSHF), hogy nem tudja garantálni a csapatok biztonságát. A koronavírus-járvány miatt a meccset zárt kapuk mögött rendezik, de a közelben működő vállalkozások – többnyire bárok – felszereltek számos vasasztalt, és azokhoz napernyőket rögzítettek, ezek pedig elfoglalják az Air Albania Stadion szinte összes bejáratát, vagyis a létesítmény közvetlen környékén nagy tömegre lehet számítani.

Fotó: AFP

Az FSHF március 3-án arra kérte a hatóságokat, rendeljék el a stadion mellett üzemelő üzletek és bárok bezárását, illetve az építmények leszerelését, de erre nemleges válasz érkezett.

Pénteken az albán állami rendőrség szóvivője elmondta, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a rend és a biztonság érdekében a mérkőzés előtt, alatt és után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval