Létrehozva: 2019.01.30.

Amerikai pornósztár az NB I-ben, hogy került a stadionba?

NFL helyett az NB I érdekli. Dan Leal már-már törzsszurkolónak számít a budapesti csapatnál, hazai és idegenbeli mérkõzésekre is gyakran jár.

Hétvégén kezdődik a magyar labdarúgó NB I tavasza, és végződik a világ egyik legnagyobb show-jának számító Super Bowllal a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL). Talán meglepő, de egy Budapesten élő amerikait a szombati Fradi-Kispest derbi érdekli jobban. A felnőttfilmes körökben Porno Dan művésznéven ismert pornócézár, Dan Leal a %RIPOST%-nak mesélt Honvéd-imádatáról.

2017 óta különleges „idegenlégiós” erősíti a kispesti szurkolótábort: Dan Leal, alias Porno Dan, aki színészként, rendezőként és producerként több száz felnőttfilmet készített.

Nem kocadrukker, a közösségi oldalain sorjázó fotók, videók tanúsága szerint hazajárt a Bozsik Stadionba, most pedig már a vörös-feketék Hungária körúti albérletére írja, hogy "boldogság odajárni". De az idegenbeli túráktól sem riad vissza, barátaival együtt szurkolt már például a paksi és felcsúti vendégszektorban, sőt a Kispest-tábor kölönvonatán pálinkázva zötykölődött el a decemberi Vidi-Honvéd rangadóra is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Dan Leal (@realdanleal) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor Budapestre jöttem, a barátaim kicsábítottak egy Honvéd-meccsre. Már első alkalommal is nagyon tetszett, remekül éreztem magam, így azóta rendszeresen járunk. Ha csak tehetem, ott vagyok a lelátón

– mesélte a %RIPOST%-nak a 49 éves Dan Leal.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Always a fun time at football

Dan Leal (@realdanleal) által megosztott bejegyzés,

 

Amerikaiként is a „soccerért” rajong, nem a hazájában oly népszerű, tojáslabdával játszott amerikaifutballért.

Sokkal jobban szeretem ezt a labdarúgást az amerikaifocinál.

Leginkább talán azért, mert az akciókat nem törik meg állandóan szünetek, ráadásul az is izgalmasabbá teszi a meccseket, hogy gyakran az utolsó pillanatig nyílt a küzdelem"

– indokolt Dan, de az NFL-rajongó otthoni barátainak címzett Instagram-üzenetekből az is kitűnik, hogy az európai szurkolók klubimádata és fanatizmusa is közelebb áll a vérmérsékletéhez.

Dan Leal több mint két éve tette át a székhelyét Los Angelesből Budapestre. Cége, az Immoral Productions ügyei miatt is sokat utazgat Európában, és Szarajevótól vagy éppen Belgrádtól egészen Londonig szinte mindenütt kilátogat focimeccsekre is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Dan Leal (@realdanleal) által megosztott bejegyzés,

 

A Honvédon kívül a Manchester City a kedvenc csapata.

Sokszoros díjnyertes

A mindig derűs, életimádó Dan Leal közgazdászként végzett, majd nagy cégek értékesítési menedzsereként ért el sikereket, mielőtt szakmát váltott. Felnőttfilmesként valóságshow-kban és egy pornótémájú, cannes-i filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilmben is szerepet vállalt. Könnyed, szórakoztató stílusának is köszönheti népszerűségét. Rendezőként és színészként már több mint 150 rangos díjra, köztük „pornó-Oscarokra” is jelölték.

Legutóbb a 2018 legjobb külföldi stúdiójának járó díját kapta meg, 2015-ben pedig beválasztották a felnőttfilmesek Hírességek Csarnokába is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség