Létrehozva: 2020.04.29.

Áttért a borra a Fradi BL-hőse a koronavírus miatt

Nehéz helyzetbe került Hajdu Attila. A budapesti kávézói és a vidéki szálláshelyei is megsínylik a vészhelyzetet, de a szőlőbirtoka üzemel.

Keresztbe tett Hajdu Attilának a járvány. A Fradi korábbi futballkapusának vendéglátó-vállalkozásai stagnálnak, így saját készítésű borainak eladásából próbál bevételre szert tenni – olvasható a Borsban.

Fotó: sport1tv.hu

Bár közkedveltek Hajdu fővárosi kávézói, a járvány idején azok is konganak az ürességtől.

„Az egyik kávézót korábban bérbe adtam, a másik pedig azért nem hoz bevételt, mert a környékbeli irodai negyed dolgozói áttértek a home office-ra, így nem járnak hozzánk kikapcsolódni”

– mondta a 49 éves Hajdu, aki 1995-ben a BL-csoportkörben fantasztikus vé­déseivel őrizte a Fradi kapuját.

A nehézségeket fokozza, hogy üresen áll a balatonfüredi, 50-55 vendég fogadására alkalmas szállója, a Fürjes Villa, és a vászolyi Für­jes Vendégháza is.

„Reményeim szerint augusztus végén azért majd jönnek a fürdésre, pihenésre vágyó emberek”

– mondta.

Egyetlen jó hír számára, hogy legalább a Balatonudvari és Vászoly közötti másfél hektárnyi szőlőjében serény tavaszi munka folyik.

A 10-szeres válogatott kapus igen kényes arra, hogy a munkahelyek megszűnésének heteiben a szőlészetében-borászatában dolgozók kenyere ne kerüljön veszélybe, azaz senkit sem kíván elbocsátani. Ugyanez igaz a pesti és füredi alkalmazottaira is.

„A szőlőbirtokon a járvánnyal kapcsolatos előírásokat szigorúan betartatom. Szerencsére a Fürjes márkanév azért él, mert az 1200 tőke olaszrizling és 700 tőke shiraz terméséből készült 3000 palack boromat kiszállítom a megrendelőimnek. Hétszázat már meg is kaptak”

– mesélte Hajdu, aki pillanatnyilag a Sport TV-nél sem végezheti szakértői munkáját, így bizton állítható: volt már boldogabb az életében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist