Létrehozva: 2020.12.25.

Babos Timi karácsony után elhagyja az országot

A furcsa, járvány miatt zaklatott évet is sikerekkel zárta le a teniszezőnő.

Versenyek nélkül sem unatkozik Babos Tímea. A teniszezőnő nemrég ért haza ázsiai edzőtáborából, de a családi ünneplés mellett sem áll le a munkával. Csak egy nappal tölt többet itthon karácsonykor, mint máskor.

„Minden évben december 25-én, vagy legkésőbb 26-án elutaztam. Idén ez most 27-re csúszott és Kína helyett Dubai lesz a cél. Karácsony előtt hagyományosan az alapozó edzéseim végzem, ez idén sem volt másként” – mesélte a Ripostnak Timi, aki a sikerei ellenére sem lehetett elégedett a 2020-as esztendővel.

Fotó: Instagram

„Nehéz év volt. Rengetegen veszítették el a munkájukat, családok, vállalkozások mentek tönkre, emberek megélhetése került veszélybe, így én szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán versenyezhettem és azt csinálhattam, amit szeretek. Párosban egyébként majdnem tökéletesre sikeredett az év, egyszer veszítettünk, nyertünk két Grand Slamet, így nem lehet okom panaszra.”

Babos nem tartja valószínűnek, hogy hosszútávon a szabályok betartva, nézők nélkül is versenyezzenek. Mint mondja, az adrenalin élteti őket, az pedig üres lelátók előtt nem működik.

„Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a versenyeknek sem kifizetődő, ha nincs néző, nincs vásárlóerő, így ezt az állapotot hosszú távon nem lehet fenntartani” – véli Babos, aki a helyzet ellenére is pontos tervekkel rendelkezik 2021-re.

Fotó: Northfoto

Jelenleg az a biztos, hogy nyitásként Dubajban versenyez még, majd jön a kötelező, kéthetes karantén Melbourneben, végül a pár héttel később kezdődő Australian Open. Utána nagy kérdés, hogy mely európai országokban tudnak fedettpályás viadalokat rendezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda