Létrehozva: 2016.10.09.

Bérgyilkos darabolta fel az olimpiai sportolót

Nem akart ölni a bûnös saját bevallása szerint. Az Európa-bajnok játékos a spanyol klubjától követelt pénz, ami nem tetszett a klubtulajdonosnak.

Meggyilkolta és feldarabolta a hollandok Európa-bajnok női röplabdázóját, Ingrid Vissert, valamint élettársát, Lodewijk Severeint a román állampolgárságú Valentin Ion, ezt ő maga ismerte el a bíróság előtt.

A szörnyű tragédia három évvel ezelőtt történt, Visser spanyol csapatától, a Murciától követelt pénzt, mire a klubelnök, Juan Cuenca felbérelte Iont, hogy ijesszen rá az olimpiai röplabdázóra és annak élettársára.

Ion elismerte, hogy kapott pénzt, de ő és Cuenca is tagadta azt, hogy a gyilkosság tervben volt.

Nem akartam meggyilkolni őket, így alakult

– idézi Iont a Marca.

Visser két évig volt a Murcia játékosa, amely csődbe ment. Cuenca és Severein ezután együtt próbálták megmenteni a klubot, de 240 ezer eurós (71 millió forint) adósságba kerültek Visserrel szemben, aki 2013-ban 60 ezer eurót követelt vissza az egyik megbeszélésen. Az indulatok azonban elszabadultak, Ion vallomása szerint ököllel, egy vázával és egy üveg hamutartóval ütlegelte a párt, miután Lodewijk Severein megütötte őt.

Ion ezután kapta meg az 1200 euróját, majd eltüntette a holttesteket egy ligetben. Az ügyész szerint bizonyítékok vannak arra, hogy előre kitervelt volt a kettős gyilkosság, mind a két férfira ötéves börtönbüntetést kért az ügyészség.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist