Létrehozva: 2018.07.14.

Bizonyító fotó, brutálisan összeverette exét a sztár?

Durva sztori bontakozik ki. Mi lesz a sportolóval, ha bebizonyosodnak ezek a vádak?

Súlyos vádakkal illetik LeSean McCoyt, a Buffalo Bills amerikaifutball-sztárját. A 30 éves futó megbízott valakit azzal, hogy rabolja ki és brutálisan verje meg a sportoló volt barátnőjét, Delicia Gordont - ezt az áldozat legjobb barátnője állítja.

Bizonyítékul egy képet is feltöltött Deliciáról, akinek teljesen eltorzították az arcát.

Kedden az Atlanta külvárosában található házában támadtak a nőre, és többek között egy lőfegyverrel ütötték-verték. A tettes ráadásul éppen egy olyan ékszert követelt a nőtől, amit az McCoytól kapott ajándékba, és a focista a szakításuk óta hiába követeli tőle vissza. A nő ügyvédjei szerint a sztár egyszer már megfenyegette védencüket azzal, hogy ha nem adja vissza a drága holmit, kiraboltatja.

Maga a ház is a "valóságos ördögnek" és "undorító disznónak" mondott McCoyé, aki 2017 júliusa óta hiába igyekszik kitenni onnan egykori szerelme szűrét.

Itt még együtt volt a pár:

 

Ennek az ügynek a bírósági tárgyalását éppen a támadás napjára írták ki, csakhogy Delicia Gordon egy családi vészhelyzetre hivatkozva halasztást kért.

"Mindez teljesen hamis. Hónapok óta semmilyen kapcsolatba nem kerültem az ügyben szereplő személyekkel"

- reagált a vádakra McCoy, akinek exe barátnője azt is a szemére veti, hogy doppingolt, megverte a fiát, és kegyetlenkedett a kutyájával is.

Klubja és a profi amerikaifutball-liga (NFL) illetékesei jelezték: tudnak a súlyos vádakról, de mielőtt lépnének, felmérik a helyzetet, vizsgálódnak.

A rendőrség - egyelőre? - nem kezeli vádlottként az amerikaifocistát. Mint kiderült, betörésnek nincs nyoma, az áldozat által a fenyegetések miatt felszereltetett biztonsági kamerákat pedig McCoy nemrég eltávolíttatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát