Létrehozva: 2017.07.23.

Borzalmas tragédia rázta meg az angol futballt

A mérkõzést egy idõre le is állították. A mentõsök hiába érkeztek hamar...

Az angol bajnokság legutóbbi kiírásában a kilencedik helyen végző Bournemouth az egykor szebb napokat is látott, angol harmadosztályú, helyi rivális Portsmouth ellen lépett pályára barátságos meccsen.

A találkozót viszont egy időre félbe kellett szakítani, miután a lelátón egy ember összeesett. Végül kiderült, a szurkolón már nem tudtak segíteni.

Szomorúan tudatjuk, hogy egy elvesztettünk egy Pompey-fant, aki a Bournemouth elleni barátságos meccsen lett rosszul

– írta közleményében a Portsmouth a 24.hu szerint. Hozzátették, a szurkoló a félidőben esett össze, és habár a mentősök azonnal elkezdték az újraélesztését, és kórházba is szállították, nem sikerült már megmenteni.

Imádkozunk az elhunytért, és együtt érzünk a családdal. Kitartást és erőt kívánunk a gyász idejére

– írta Twitteren a meccset végül 2-1-re megnyerő Bournemouth.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát