Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.04.01.

Botrány a Hertha meccsén, Dárdai nagyon csalódott

Hadat üzentek a berlini szurkolók a klub vezetõinek. A csapatnak sem megy a pályán. Óriási lehetõséget szalasztott el a magyar edzõ gárdája.

Elpackázta nagy lehetőségét a hazai pályán december 13. óta nyeretlen, három meccs óta gólképtelen Hertha. Nem csoda, hogy csalódottan nyilatkozott Dárdai Pál, aki előzőleg a tavasz legfontosabb mérkőzésének nevezte a Wolfsburg elleni bajnokit. Ha a csapata legyőzte volna a kiesőjelöltet, a veszélyzónától eltávolodva akár az európai kupaindulást is célba vehetné - ehelyett csak egy soványka 0-0 jött össze.

"Az első félidőt jól kezdtük, sokat megmutattunk abból, amit elterveztünk. Csakhogy ha ilyen sok energiát befektetünk, akkor az utolsó passzoknak is emberhez kéne menniük. Akkor betaláltunk volna az első harminc percben.

A második félidőben mindkét csapat fáradtnak tűnt. Nem volt valami magas a játék színvonala, hiányoztak a gólhelyzetek is. El kell fogadnunk ezt az eredményt

- nyilatkozta elkeseredetten Dárdai.

A 10. helyezett Hertha magyar edzőjének ráadásul az is elronthatta a kedvét, hogy a berlini szurkolótábor óriási molinókon üzent hadat a klub vezetőinek. No, nem neki, hanem azoknak, akik a drukkerek számára ellenszenves kommunikációért felelnek az internetes közösségi oldalakon, és azoknak, akik nem álltak ki a hagyományok mellett a német futballklubok tulajdonviszonyairól folytatott vitákban (szó volt arról, hogy az eddigiekkel ellentétben egy kézbe kerülhet a tulajdonrészek több mint fele).

A BZ Berlin felvételei a botrányos üzenetekről:

A botrányos kiírások a BZ című helyi lap szerint "idióták" művei, akik erőszakra buzdítanak, fenyegetnek.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony