Létrehozva: 2020.10.05.

Bréking! Így juthatsz be a Fradi BL-meccseire

Kubatov Gábor klubelnök maga írt a jegyértékesítés menetéről.

Kubatov Gábor klubelnök hétfőn a közösségi oldalán számolt be a BL-meccsek jegyértékesítésének menetéről. Az előírás szerint először kötelezően az európai szövetség (UEFA) szponzorai kapnak belépőket, aztán a vezetőedző és a játékosok családtagjai. Őket követik a szakmai stáb tagjai és a csapat mellett dolgozók.

Ezután kerülnek sorra az FTC legendás sportolói, olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, illetve a klub támogatói, vendégei.

Az ötödik körben kerülnek sorra, és kedvezménnyel vásárolhatnak azok a bérletesek, akik tavasszal – a zárt kapus mérkőzések miatt – nem kértek vissza pénzt a klubtól. Aztán azok jönnek, akik megújították a bérletüket, majd azok, akik még a sorsolás előtt vettek új bérletet. Végül a szurkolói kártyásokra kerül sor.

A Ferencváros a G csoportban október 28-án az ukrán Dinamo Kijevet fogadja a Groupama Arénában, majd november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát látja vendégül. Utóbbi két mérkőzés kapcsán még nem dőlt el, hogy szintén a Groupama Arénában, vagy a Puskás Arénában rendezik-e.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát