Létrehozva: 2016.11.17.

Csalódott az NB I-ben Csányi Sándor

A hazai futballvezér szerint nem kedvezõ, hogy sok csapat vendégstadionban kénytelen játszani. Kritizálta a klubokat is.

Nem elégedett a nézőszámokkal Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. A válogatott teljesítménnyel sincs teljesen kibékülve, és szerinte nem intézhet el mindet egymaga Bernd Storck szövetségi kapitány.  

A héten mutatták be a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logóját. Csányi ezt követően nyilatkozott az M4 Sportcsatornának.

„Nem vagyok elégedett a nézőszámokkal a bajnokikon. Ugyanakkor nemcsak azt kell megnézni, hogy mennyien mennek ki a stadionokba, hanem azt is, hogy hányan nézik a tévében és az interneten. A nézettségi adatok magasak a magyar meccsek tekintetében. Pillanatnyilag nem kedvező az sem, hogy sok csapat vendégstadionban játszik.”

Az elnök természetesen kitért a válogatottra is, amely a legutóbbi hét tétmeccséből csak kettőt tudott megnyeri, egyszer Lettországot, egyszer pedig Andorrát győzte le a Storck-csapat.

„Maximálisan nem tudok elégedett lenni azzal, ami az Európa-bajnokság óta történt. A Feröer elleni döntetlen csalódás, Svájc ellen is nyerhettünk volna, de védelmi hibák és rossz bírói döntések miatt ez meghiúsult. Az Európa-bajnokság előtt közel hat hetet együtt tudott készülni a válogatott keret, míg a kvalifikációs meccsek előtt az a néhány nap nem elegendő arra, hogy a szövetségi kapitány felkészítse a játékosokat, azt a klubcsapatoknak kellene. Fontos lenne, hogy a klubok fejlődjenek, több nemzetközi meccsre van szükség a BL-ben és az El-ben.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok