Létrehozva: 2016.03.24.

Dárdait sok klub csábítja: elárulta, mikor megy a Hertha éléről!

Ablakból jósolta meg a saját gondjait. Most kiderült, hogy számos ajánlatot kap más csapatoktól. Kevesen reagálnának ezekre úgy, ahogyan õ teszi.

Tavalyi kinevezésétől a jelen sikerein át a jövőbeli terveiig számos témára reagált Dárdai Pál a 11FREUNDE című német magazinban.

Korábbi szövetségi kapitányunk többek között elárulta, hogyan lett utánpótlástrénerből a Hertha első csapatának vezetőedzője.

„Akkoriban hiányzott a csapatból az erőnlét és néhány vezéregyéniség. Amikor odaföntről, az utánpótlás-akadémiáról kinéztem,

mindig azt gondoltam: gondjai lesznek a következő edzőnek. Erre ki lett a következő edző? Én.

Egykori csapattársának, a klub menedzsereként őt kinevező Michael Preetznek elmondta: soha nem kell majd kirúgnia őt, mert tudni fogja, mikor kell magától mennie.

„Ha egymás után ötször-hatszor veszítünk, azt mondom, köszönöm szépen, és visszamegyek egy emelettel lejjebb, hogy tovább dolgozzam az utánpótlásrészlegen”

- mondta Dárdai.

Nekiszegezték a kérdést: nem hiányozna-e akkor neki a német bajnokság élvonalának légköre?

„Tudom, hogy senki nem hiszi el, de így van.

Már mostanáig olyan sok ajánlatot kaptam, hogy magam is meglepődtem rajta. De ezek az egyik fülemen bemennek, a másikon meg ki.

Jól érzem itt magam, a fiaim a Herthában játszanak, és a családom boldog. Mi többet akarnék?”

 

(Kattints! Folytatás a következő oldalon!)

 


No, azért az ünnepelt sikeredzőnek vannak nagy tervei, de meglepő fontossági sorrendben.

A BL-csoportkörben való szereplésnél sokkal jobban örülne a berlini Német Kupa-döntőnek (az elődöntőben a Borussia Dortmund lesz a Hertha ellenfele).

„Ha összejön a BL, az természetesen csodálatos lenne. De a csapatom átlagéletkora huszonkét év körüli, miért kéne ezeket a srácokat azzal terhelnem, hogy nem szabad hibázniuk, mert mindenáron a Bajnokok Ligájában kell indulnunk?”

Ezzel szemben a saját otthonukban évtizedek óta csak sóvárogva, kívülről figyelt kupadöntő jelentőségét nagyobbnak érzi:

A Hertha BSC a berlini döntőben – erről a szurkolók még évtizedekkel később is beszélnének.

Több pártoló tagot hozna a klubnak, és az akadémiánknak is jó lenne, ha megnehezítené a Wolfsburgnak, a Gladbachnak vagy éppen a Leipzignek, hogy elcsábítsák a tehetségeinket. Egy kupafinálé napja felejthetetlen ünnepnap lenne. Az ilyesmit nem lehet pénzzel megvásárolni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség