Létrehozva: 2016.08.02.

Drámai hír: az életéért küzd a magyar sport legendás alakja

Napok óta egy ulánbátori kórház intenzív osztályán fekszik Európa-bajnokunk. A felesége tehetetlen, itthonról szorít érte.

Kórházba került az ulánbátori szumó-világbajnokság ideje alatt Rovnyai János. A női válogatott edzője, egyben a honi szövetség tiszteletbeli elnöke kritikus állapotban fekszik az intenzív osztályon.

Az 1975-ös Európa-bajnokságon aranyérmes birkózó és a hazai szumósport úttörője állapotáról elsőként a Jochapress.hu számolt be. A legendás sportember felesége, Éva a közös Facebook-oldalukon jelezte: férjének nagy szüksége van arra, hogy barátai, tisztelői szurkoljanak érte.

 

Aki szereti szurkoljon neki, most nagy szüksége van rá!!! Napok óta fekszik egy ulanbatori kórház intenzív osztályán, beszélni nem tudunk vele.

"Szerencsénkre a magyar konzul úr teljes törődéssel van iránta, naponta többször is látogatja és informál minket. Nagy hálával vagyunk Makai Erika iránt is, aki nem törődve, hogy másnap versenye van, ahol a Világjátékokra való kijutás a cél, pénteken egész nap Janival volt, mindenhova elkísérte."

Egy ismerős aggódó kérdésére válaszolva a kétségbeesett asszony azt írta, hogy Rovnyai

kritikus állapotban fekszik

a mongóliai kórházban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját