Létrehozva: 2015.05.05.

Eladónő lesz az olimpiai bajnokból

A gyorskorcsolyázás egykori királynõje a jövõben a kereskedelembõl próbál megélni. Boltját a gyermekei ihlették.

Öt évvel a visszavonulása után, választott otthonában, Salzburgban saját boltot nyitott Anni Friesinger-Postma. Az egyik legeredményesebb gyorskorcsolyázó három olimpiai és tizenhat világbajnoki aranyéremmel zárta a pályafutását.

Sportkarrierje befejeztével Friesinger a szintén korcsolyázó férjével, Ids Postmával családot alapított, két gyermeket nevelnek. Most a tizenegy hónapos Elisabeth és a négyéves Josephine adta neki az ötletet, hogy üzletében gyerekholmikat áruljon.

Kedvemet lelem benne, a két gyerek is inspirált. Belsőépítészeti tanulmányaimnak hála, a berendezés nem jelentett gondot.

nyilatkozta a gyorskori hajdani királynője a Bildnek. Friesinger-Postma üzletében egyébként maga a tulaj is árul majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát