Létrehozva: 2019.08.22.

Elárulta a menedzser, hová akar igazolni Szoboszlai

Világos a magyar szupertehetség célja. Jelenleg a zavartalan fejlődés okán Salzburg a legjobb hely számára, de rövidesen változhat a helyzet.

Tavaszi berobbanása óta a magyar, sőt a nemzetközi sportsajtóban is slágertéma Szoboszlai Dominik jövője.

Idén a fejlődése érdekében Salzburgban van a legjobb helyen, de jövőre...
Fotó: Getty Images

A 18 évesen már sztárcsapatok sorához csábított magyar labdarúgó ügynöke a Világgazdaságnak nyilatkozva beszélt ügyfele terveiről.

„Jelen pillanatban a fejlődés a legfontosabb, és Dominik ebből a szempontból most nagyon jó úton jár. A tervek már egy ideje meglehetősen világosak és tiszták. Dominik, az édesapja és én együtt, közösen hozzuk meg a döntéseket. A játékos célja, hogy az öt topliga, öt legjobb csapatának valamelyikéhez szerződjön. Az idei cél pedig az, hogy ez realitás legyen – minden apró döntést ennek szellemében hoztunk meg ezidáig”

– árulta el a korosztályában a világ tíz legjobb focistája közé tartozó középpályásról Esterházy Mátyás, az EM Sports Consulting ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját