Létrehozva: 2021.10.18.

Embertelen drámájáról vall: agydaganattal műtik a tokiói bajnok Playboy-modellt

A nyári paralimpián még aranyérmet nyert úszónőként, aztán sokkolta a diagnózis. Addig akarta elmondani a vele történteket, amíg még tudja.

Drámai időszakot él át Elena Krawzow, akiről nyáron még azért írtunk, mert a tokiói paralimpia előtt levetőzött a Playboynak, majd azért, mert mellúszásban aranyérmet nyert a japán fővárosban. A 27 éves, látássérült sportolónő bő egy hete tudta meg, hogy rosszindulatú daganat növekszik az agyában.

Elena feje a tokiói paralimpia után kezdett fájni (Fotó: Instagram)

„Addig akartam elmondani, mi történt velem, amíg még fejben rendben vagyok”

- kezdte megáró nyilatkozatát Elena, aki jól tudja: ez lesz élete legnagyobb küzdelme.

„Sosem gondoltam volna, hogy egy orvos meglátogatása egyszer ennyire megváltoztatja az életemet. Tokió után fáni kezdett a fejem, azt hittem, a Japán és Németország közötti klímaváltástól. A franciaországi nyaralásom, majd egy spanyolorszégi díjátadó során sem voltam jobban. Az mégsem normális, hogy állandóan fájdalomcsillapítókat szedek a fejfájás ellen. Ezért csináltattam egy MRT-vizsgálatot. Sokkolt az eredménye, két-három napra szükségem volt, hogy feldolgozzam. Lemondtam minden programomat, a családomnak is csak három nappal később mondtam el”

- emlékezett vissza az orosz származású paraúszónő.

Mint mondta, cseresznyényi daganatot találtak, ami hónapok óta növekedett. A biopsziás mintavétel után egyelőre csak annyit tudnak róla, hogy sajnos nem jóindulatú, sem jól kezelhető. Az operációig viszont még újabb vizsgálatokra van szükség.

„A barátommal, Phillippel november tizenkettedikén akartunk összeházasodni. Most megpróbálunk találni egy közelebbi dátumot, hogy mindenről dönthessen, ha bekövetkezik a legrosszabb”

- mondta Elena Krawzow, aki mindettől függetlenül nem fél a haláltól, hisz a testében és a lelkierejében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség