Létrehozva: 2020.09.18.

„Élni akart, mindenkinél jobban. Annyira fiatal volt még” – megszólalt az elhunyt sportolónő nővére

A kézilabdázó Selmeci Sarolta januárban tudta meg, hogy súlyos betegséggel küzd.

Mint arról beszámoltunk, vasárnap elhunyt Selmeci Sarolta magyar kézilabdázó. A legutoljára Németországban légióskodó 18 éves sportolónő januárban tudta meg, hogy méhnyakrákban szenved. Testvére, Katalin az utolsó napokról mesélt a Blikknek.

„Édesanyánk egész végig vele tudott lenni. Mielőtt elment, az utolsó napján mind meglátogattuk, ami némi lelki vigaszt nyújt. Senki sem gondolta, hogy a betegségének kiderülése után ilyen gyorsan elveszítjük. Hiszen élni akart, mindenkinél jobban. Még annyira fiatal volt. Minden alkalmat megragadtunk, hogy láthassuk őt. Felfoghatatlan, hogy nincs többé” - mondta a lapnak a sportolónő nővére.

Katalin elmondta, testvére a végsőkig harcolt, mindenki bízott benne, hogy felépül, hiszen annyira erős volt.

„Ő volt az én kishúgom. Vigyáztam rá, segítettem neki, amíg engedte. Sokszor egyformán öltöztünk, amit nem mindig szerettem, de rájöttem, azért teszi ezt, mert felnéz rám és olyan szeretne lenni, mint én. Szerencsére teljesen más személyiség lett, aztán nagyot fordult velünk a világ, már én akartam hasonlítani rá. Annyira szörnyű, hogy már nincs velünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Német lap: Brüsszel egy csodálatos nappal ajándékozta meg Orbán Viktort

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda