Létrehozva: 2019.12.15.

Elvesztette a fejét, bocsánatot kért a magyar válogatott kapitánya

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elnézést kért, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően káromkodott a sajtótájékoztatón, és ez a felfüggesztéséhez vezetett.

A magyar csapat a 14. helyen végzett a vb-n, de végül mégis ott lehet az olimpiai selejtezőkben. Kérdés, hogy Kim Rasmussen irányítja-e majd az együttest, akit eltiltott a nemzetközi szövetség (IHF).

Kim Rasmussen
Fotó: MTI

„Nem kellett volna ezt tennem. Hiba volt, sajnálom. Bocsánatot szeretnék kérni a nemzetközi és a magyar szövetségtől, valamint a meccs delegátusától is. Végül is mindannyian emberek vagyunk, és nagy nyomás nehezedett ránk”

– nyilatkozta a dán TV2-nek a szakvezető.

A románok elleni, játékvezetői tévedésekkel tarkított meccs után Rasmussen – a nemzetközi szövetség (IHF) honlapjának megfogalmazása szerint – sportszerűtlenül viselkedett, és nem megfelelő szóhasználattal élt, ezért azonnali hatállyal felfüggesztették.

A dán edző a sajtótájékoztatón – némi káromkodással tarkítva – úgy fogalmazott: személyes támadásként élte meg a bírópáros és a delegátus tevékenységét. A végleges szankcióról az IHF etikai bizottsága dönt majd.

„Tíz másodpercre elveszítettem a fejemet egy szélsőséges helyzetben, pályafutásom során először. Óriási csatát hozott a meccs, a végjátékban teljes volt a káosz, utána pedig kaptam egy rossz kérdést, ami szíven ütött. Szinte sokkos állapotban voltam”

– magyarázta a kapitány.

Hozzátette, nem fog megismétlődni, ami történt, majd azt is elárulta, az ügyvédjével együtt már megvizsgálták, mit tehetnek, ha megkapják az IHF hivatalos értesítését a büntetésről, és annak időtartamáról.

„Szerencsére van néhány lépés, amit megtehetünk, ha eltiltanak. Megvizsgáljuk, hogy szabályos, jogszerű-e a szankció. A legnagyobb félelmem, hogy igazságtalan döntés fog születni”

– közölte Rasmussen.

A magyar együttes a rossz szereplés ellenére kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára, ahol Szerbia, Kína, valamint a majdani világbajnoki bronzérmes – Norvégia vagy Oroszország – lesz az ellenfele. A torna első két helyezettje szerepelhet a tokiói olimpián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját