Létrehozva: 2016.04.06.

Ennyi volt! Szalainak befellegzett, nem focizik az Eb-n?

A Hannover csapata lassan már a csodában sem bízhat. Az edzõt kirúgták, a keretet a másodosztályra építik át. Ez lehet a klubban a vég Szalai számára.

Szalai Ádám lassan összecsomagolhatja erre a tavaszra a hannoveri meccs-szerelését. És rossz esetben a magyar címeres mezt is. A német klub - "köszönhetően" irtózatos tavaszi produktumának - minden bizonnyal a másodosztályban kezdi nyártól a szereplését.

A csapat vezetőedzőjét a 11 bajnokin elszenvedett 10 vereség után ki is rúgták már. Thomas Schaaf utódja házon belülről érkezik, kérdés azonban, hogy Daniel Stendel mennyire bízik majd a magyar csatárban. Õ ugyanis az utánpótlásból érkezik, ráadásul a szurkolók azt követelik, hogy a Hannover már most kezdje el építeni a nyári csapatát a helyi fiatalokból. Akkor pedig nem sok lapot osztanak már a gárdához kölcsönben érkezett Szalainak.

Persze a szurkolók a vezetőket is támadják Szalai, és a többi téli szerzemény miatt. Martin Kind elnök jelezte, felelősnek érzi magát, kivéve egy dolgot.

Rengeteg pénzt költöttünk, de az igazolások nem váltak be. Én csak az üzlet anyagi részéért vagyok felelős, a játékosok teljesítményéről nem nekem kell gondoskodnom

- mondta Kind.

Ha Szalait mostantól jegelik, akkor nagyon nagy bajba kerülhet. Veszélyben lesz ugyanis az Európa-bajnoki szereplése. Bernd Storck szövetségi kapitány korábban jó előre megmondta,

csak azokra számít Franciaországban, akik rendszeresen játéklehetőséget kapnak a klubjukban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok