Létrehozva: 2020.11.24.

Ennyit a gonosz pletykáról: exfőnöke lerántotta a leplet Michael Schumacher titkáról

Norbert Haug a Mercedesnél együtt dolgozott Schumival és a helyére érkezett Lewis Hamiltonnal is.

Lewis Hamilton nemrég beállította Michael Schumacher rekordját: immár mindketten a Forma-1 hétszeres világbajnokai. A brit világsztár 2013-ban éppen a legendás német autóversenyző helyére szerződött a Mercedeshez. Azóta is tartja magát a pletyka, hogy a feltörekvő, új klasszis miatt Schuminak mennie kellett.

Schumacher 2011-ben, Spában
Fotó: AFP

Norbert Haug az istálló motorsport-igazgatójaként mindkettejükkel együtt dolgozott, és most a Sport1-nek adott interjúban elárulta, hogyan is történt a váltás. Szerinte egyáltalán nem arról volt szó, hogy Hamiltonnak helyet csinálva köszöntek el az akkoriban még gyengébb autóval felejthető eredményeket elérő Schumitól.

Az új Mercedes 2010-es bemutatkozásakor Schumacher jobbról a harmadik, mellette Haug
Fotó: AFP

„Nem, ez egyáltalán nem így volt. Aki utánanéz, láthatja: Michael a második, végleges visszavonulásakor már a negyvennegyedik születésnapja előtt állt. Ez nem azt jelenti, hogy a következő években már nem lett volna képes győzni vagy akár újabb vb-címet nyerni. Aki kétezer-tizenkettőben megnyerte az időmérőt Monacóban, az egy sokkal jobb autóval szerintem kétezer-tizennégyben nyerhetett is volna. Nálunk minden a hibrid motorok korára irányult, ami kétezer-tizennégyben kezdődött, és mint ismert, a Mercedes azóta nyerte meg az összes világbajnokságot, sorozatban már hetet a pilóták és a csapatok versenyében is. Ez egy hihetetlen eredmény, egyedülálló a Forma-1 történetében”

- indokolta Haug, miért is badarság kételkedni abban, hogy nem Schumacher saját döntése volt visszavonulni még a 2010-ben vele rajtolt Mercedes nagy sikerei előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére