Létrehozva: 2016.10.02.

Erdei Zsolt keményen ostorozta a magyarságot

Nem finomkodott a sportág jelentõs alakja, szörnyû képet festett az utánpótlás jelenlegi helyzetérõl. A magyarok egyik rossz tulajdonságában látja a legnagyobb problémát.

A Sláger TV buliján nyilatkozott a %RIPOST%nak Erdei Zsolt, korábbi világbajnok profi ökölvívó. Madár – Kótai Mihályhoz hasonlóan – azt mondta, borzalmas helyzetben van jelenleg a magyar ökölvívás, a fiataloktól nem lehet kiugró eredményeket várni.

Kótai még a Hello! magazin nyitógáláján mondta azt a %RIPOST% kérdésére, hogy egyetlen fiatal magyar bokszolóban sem látja azt, hogy befuthat olyan pályafutást, mint ő.

Erdei egyetértett Kótaival, arra is próbált választ adni, hogy mi lehet a legnagyobb gond. 

„Azt vettem észre, hogy a fiatalok között vannak, akik nagyon akarnak és szeretnének akár olimpia bajnokok is lenni, de ezek nem elég tehetségesek. Akik viszont tehetségesek, azok meg nem szorgalmasak.”

Madár szerint a mostani bokszolók ellustultak, ami az egész magyar népre jellemzővé vált.

„Miért van az, hogy a magyarokra ez a nagy kényelem rátelepedett? Azt veszem észre, hogy nálunk nincs meg az a fegyelem, az a tisztelet és alázat, ami más országokban még megmaradt. Ez teljesen kiveszett a mai magyarságból, túlságosan lusták vagyunk, nincs az, hogy egy életem, egy halálom, most megcsinálom, mert ha nem, akkor a pöcegödörben végzem.”

„Nekem a boksz volt a szerelmem, az ember pedig mindent megtesz a szerelméért, most nincs ilyen, nem látom a fiatalságban azt a tüzet, ami bennünk még megvolt. A magyar ökölvívás talpra állítása akár évtizedes munka is lehet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát